Obama rosszkor telefonált Tunéziába

Tunézia, Tunisz – Elhalasztotta kormányának bemutatását az új tunéziai miniszterelnök. Hamadi Dzsebalinak hétfőn kellett volna az államfőnek bemutatnia a kormánytagokat. Arról nincs hír, hogy meddig késik a névsor ismertetése, a parlamentnek ezen a héten szavaznia kellene a miniszterekről.

 

Kellemetlen helyzetbe került Hamadi Dzsebali kijelölt tunéziai miniszterelnök. A tervezett kormánybemutatás előtt felhívta őt Barack Obama, aki támogatásáról biztosította az új tunéziai kormányt. A miniszterek bemutatása azonban elmaradt. A hivatalos ceremóniát az államfő jelenlétében kellett volna megtartani, ám az esemény elmaradt. Hamadi Dzsebali azzal magyarázta a bizonyítványt, hogy az egyik koalícióstárs, az Ettakatol nem nevezte meg saját miniszterjelöltjeit. A tunéziai kormánykoalícióban az iszlamista Ennahda mellett a baloldalinak számító Ettakatol és a Kongresszus a Köztársaságért vesznek részt. Az új kormánynak miniszterekkel, államtitkárokkal és különleges jogállású miniszterekkel együtt összesen 48 tagja lesz. A legtöbb posztot az Ennahda politikusai töltik majd be. Várhatóan a stratégiai tárcák, mint a belügy, a külügy és az igazságügy, biztosan az iszlamisták irányítása alá kerülnek. A Kongresszus a Köztársaságért párt kaphatja a mezőgazdasági, az oktatási és a nőügyi tárcákat. Ez a párt adhatja a külügyi államtitkárt, és a közigazgatási reform kormányzati felelősét is. Az Ettakatol nyolc tárcát kért, de arról nem szivárgott ki semmi, hogy a tárgyalásokon mire jutottak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez