A „halál hegy” rejtélye Dél-Afrikában

Dél-Afrika, Limpopo – A Mmadikoto hegyet csak a „halál hegyének” hívják Limpopo tartomány lakói. A helyiek táblákat is kihelyeztek, hogy figyelmeztessék a látogatókat a veszélyre.
A Mmadikoto hegy Mankweng település közelében található, ahol az elmúlt két évben négy férfit gyilkoltak meg, négy nőt pedig megerőszakoltak. A helyi hatóságok szerint a hegy romantikus találkahely, sokan kifejezetten azért keresik fel, hogy ott merüljenek el a testi szerelem örömeiben. De erre a jelenségre a kevésbé romantikus rablók, útonállók is felfigyeltek. Ezt viszont már csak kevesen tudják, így kedvesük ölelő karjai helyett a bűnözők karjaiban kötnek ki. A rendőrség nemrég letartóztatott egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a gyilkosságokhoz. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a férfi korábban számos fegyveres rablásban és gyilkosságban vett részt, elfogásakor egy pisztolyt is találtak nála. A vizsgálatok során vált bizonyossá, hogy a férfinél talált fegyverrel korábban már öltek, sőt, azt is sikerült bebizonyítani, hogy a Mmadikoto hegyen elkövetett gyilkosságoknál is ezt a pisztolyt használta a tettes.   A sikeres akció ellenére a rendőrök azt tanácsolják a szerelmespároknak, hogy kerüljék el a hegyet, inkább vegyenek ki egy szállodai szobát és ott bújjanak össze. A helyi lakosok is arra kérték a rend őreit, hogy gyakrabban járőrözzenek a környéken. Ők egyébként azt is elmondták, hogy a hivatalos adatokhoz képet több nőt erőszakoltak meg a hegyen, de az áldozatok többsége inkább elrejti szégyenét és nem fordul a rendőrséghez.
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez