Timbuktut is elfoglalták a tuareg lázadók Maliban

Mali, Bamako –. Timbuktu elvesztése hatalmas presztízsveszteség a katonai vezetésnek, amely tehetetlen a tuaregekkel szemben. De nemcsak a tekintély szenvedett csorbát. A lázadók gyakorlatilag ellenőrzésük alá vonták az ország északi részét.

 

 A tuaregeket a térségben működő szélsőséges iszlamista lázadók támogatták. Helyi lakosok arról számoltak be, hogy a tuaregek rakétákkal lőtték a történelmi várost és intenzív tűzpárbajt vívtak a védőkkel. A katonák nem bírtak a támadókkal, akik bevonultak a város központjába és kitűzték a zászlójukat. A település szinte teljesen kihalt. Az utcákon tuareg harcosok járőröznek. A civilek többsége bezárkózott vagy már korábban elmenekült. A Timbuktuban található két katonai támaszpontot és a repteret is elfoglalták a lázadók.

A katonai vezetés erejéből egyelőre arra futotta, hogy Mohamed Ag Erlaf volt minisztert bízta meg, tárgyaljon a tuaregek vezetőjével. A politikus az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy már találkozott Mohamed Najimmal, aki megígérte, hogy a lakosságnak nem esik bántódása.

 Timbuktut a 11. században állapították a tuaregek, a város a térség kulturális, kereskedelmi és szellemi központja. Régen a híres karavánutak egyik csomópontja volt, amely összekötötte Észak-Afrikát a szub-szaharai Afrikával. Timbuktu felemelkedését az aranynak és a sónak köszönheti. Emellett itt található a világ egyik legrégebbi iszlám egyeteme és egy rendkívül értékes könyvtár. A gyarmatosítás előtt Timbuktuban körülbelül 30 ezer ember élt. 1893-ban francia ellenőrzés alá került. A tuaregek Timbuktut mindig is a sajátjuknak tekintették, az 1950-es években levelet is küldtek Charles de Gaulle-nak, hogy járuljon hozzá a régió függetlenségéhez. A franciák ebbe nem egyeztek bele. Mali végül 1960-ban nyerte el függetlenségét. A tuareg lázadók többször is fellázadtak a mali vezetés ellen, hogy kivívják Azawad függetlenségét. A legnagyobb tuareg felkelés 1990-ben tört ki, egészen 1995-ig tartott, a tárgyalások eredményeként békével zárult. A Kadhafi ellenes felkelés mindent megváltoztatott. A tuaregek első számú támogatója az Ezredes volt, így az ő oldalán harcoltak Líbiában. Kadhafit végül nem sikerült megmenteniük, de rengeteg fegyvert zsákmányoltak, amit hazavittek. A tuareg lázadók január közepén indították el a felkelésüket. Eleinte csak kisebb városokat és településeket foglaltak el, miután a hadsereg „taktikai” okok miatt kitért a harcok elől. A márciusi puccs után viszont a tuaregek kihasználták a zűrzavart és különösebb ellenállás nélkül sikerült elfoglalniuk Gaót, Kidált és most Timbuktut. A három város Észak-Mali legfontosabb települése. Elvesztésük azt jelenti, hogy Észak a lázadóké.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez