A sógor hazatér – bíróság elé áll a Ben Ali család tagja

Tunézia, Tunisz – Bocsánatkérő levélben jelentette be a hazatérést az egykori tunéziai államfő Zine el Abidine Ben Ali sógora. Belhassen Trabelsi kész a bíróság előtt is felelni tetteiért.

„Drága Tunézia, és büszke népe” – így kezdi a hosszú, ötoldalas levelét az országban ma már csak rossz emlékként felbukkanó Trabelsi-klán tagja. Belhassen Trabelsi a fivére az egykori államfő, Ben Ali feleségének. És amíg a volt elnök a politikában tartotta a kezében a szálakat, felesége és annak rokonsága a gazdasági élet urai voltak. Így a most Kanadából hazaigyekvő Belhassen Trabelsi is mesés vagyonra tett szert. A levelében is azt magyarázza, hogy az általa megszerzett vagyont mindig a nép javára, újabb és újabb befektetésekbe forgatta. Hivatkozik arra is, hogy cégeiben négyezer embernek adott munkát.

„Kész vagyok hazatérni és a bíróság elé állni, hogy vélt vagy valós hibáimról ítéletet mondjanak, jóllehet soha nem akartam az ország és a nép ellen cselekedni.”, írja a levélben, amelyet állítása szerint a honvágy is erősített. Egyelőre a Trabelsi-klánból Belhassen az egyetlen, aki vállalja a felelősséget

Belhassen Tarbelsi tavaly január 14-én, a saját jachtján menekült el Tunéziából, majd Kanadában telepedett le. Azt nem lehet tudni, hogy valóban a honvágy, vagy esetleg a kanadai hatóságok nyomásgyakorlása bírta rá a hazatérésre, miután a Nemzetközi Bíróság ellene is elfogatóparancsot adott ki.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez