Akié a jegybank, azé a hatalom Tunéziában

Tunézia, Tunisz – Menesztették a jegybank elnökét. Musztafa Kamel Nabli-t a forradalom győzelme után nevezték ki a Központi Bank élére. Egyes hírek szerint a váltást a mérsékelten iszlamista Ennahda kényszerítette ki, hogy újabb lényeges területet vonjon közvetlenül a párt irányítása alá.

 

A függetlenség volt a legnagyobb hibája Musztafa Kamel Nabli-nak, mondták el szakértők a francia AFP hírügynökségnek azután, hogy nyilvánosságra került a jegybankelnök menesztésének a híre. Nabli leváltását az államfői hivatal jelentette be. A közlemény szerint a döntés Monszef Marzuki köztársasági elnök és Hamadi Dzsebali miniszterelnök közösen hozták meg. A menesztést még az alkotmányozó nemzetgyűlésnek is el kell fogadnia. Musztafa Kamel Nabli 2011 januárja, a Jázmin forradalom győzelme óta irányította a tunéziai jegybankot, korábban, 1990-ben miniszter is volt. A francia hírügynökség cikke szerint a legnagyobb hiába a bank függetlenséghez való ragaszkodása volt. Eltávolításával megnyílt az út az előtt, hogy a mérsékelt iszlamista Ennahda rátegye a kezét a tunéziai központi bankra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez