Szex és drogtanyák a Zöld-foki szigeteken – lesújtó jelentés és cáfolat a gyermekprostitúcióról

Zöld-foki szigetek, Praia – Szomorú képet fest az Egyesült Államok külügyminisztériumának legfrissebb jelentése a Zöld-foki szigetekről. Az emberkereskedelem helyzetét 186 országban vizsgálták meg. Az Afrikához tartozó szigetcsoportot szex- és drogparadicsomként írják le.

A szexturizmus és a gyermekprostitúció kezd aggasztó méreteket ölteni a szigetországban, hangsúlyozza a jelentés. A fiúkat és a lányokat, akik között jócskán találni külföldieket is gyakorta kényszerítik arra, hogy áruba bocsássák a testüket. Emellett kábítószerfutárként is gyerekeket használnak. A jelentés a kormány szemére veti, hogy még a minimumot sem képes megtenni ezeknek a bűncselekményeknek a visszaszorítására, de a dokumentum ugyanakkor elismeri a végrehajtó hatalom törekvéseit a rendezésre. Tavaly a kormány 44, gyerekkel szemben elkövetett nemi erőszak miatt vizsgálódott, de végül senki nem került a bíróság elé.

Az Emberi Jogok Nemzeti Bizottságának elnöke a jelentés megismerése után azt mondta, hogy valóban nagyobb méreteket ölt a fiatalkorúak prostitúciója az országban, de csak elszigetelt esetekről van szó, az ország nem pedofilparadicsom.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez