Kongói „holt lelkek” a közigazgatásban – nem léteznek, de fizetésük van

Kongó, Brazzaville – A költségvetés készítésekor vették észre, hogy több mint 4900 köztisztviselő, közöttük rendőrök és katonák, csak papíron léteznek. A pénzt valószínűleg mások vették fel, de erről egyelőre nincs hír. Az áltisztviselők 12 millió eurójába kerültek a kongói költségvetésnek.

A kongói központi közigazgatás létszáma nagyjából nyolcvanezer ember. Pontos létszámot azért sem lehet mondani, mert éppen most derült ki, hogy csaknem ötezren csak munkaügyi dossziéként és bankszámlaszámként léteztek az államapparátusban. A 2013-as költségvetés tervezésekor bukkantak a pénzügyesek a 4909 áltisztviselőre. Ezek a „aktatisztviselők” ugyanúgy kapták a fizetésüket, a prémiumukat. A rendőrség vagy hadsereg kötelékében még rangjuk is volt.  Összesen 12 milliónyi eurót fizetett ki a költségvetés ezeknek a nem létező tisztviselőknek. Az ügyről további részletek nem ismertek.

A 2013-as kongói költségvetés több mint tíz százalékkal nagyobb az ideinél. A várakozások szerint 5 százalékos lesz jövőre a gazdasági növekedés, ami a pénzügyminiszter szerint a gazdaság diverzifikálásának köszönhető. A legnagyobb pénzt, a bevétel 80 százalékát azonban a kőolaj export hozza az országnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez