Jobb, mint tavaly, de kicsit rosszabb a vártnál – gazdasági növekedés Tunéziában

Tunézia, Tunisz – Rontott a növekedési kilátásokon a kormány és a Nemzetközi Valutaalap. Az aktualizált előrejelzés szerint fél százalékponttal kevesebb, 4 százalékos lesz az ország gazdaságának a bővülése.

 A tunéziai gazdaság várhatóan 4 százalékkal növekszik az idén, ez főleg a külső hatások miatt lesz kevesebb a korábban vártnál, mondta el egy sajtótájékoztatón Amin Mati, az IMF a térséggel foglalkozó szakigazgatója. Az okok pedig régóta ismertek. Egyfelől az európai gazdaság bukdácsolása, amelyhez ezer szállal kötődik Tunézia, a másik fő hátráltató a belpolitikai bizonytalanság.

Mindenesetre az IMF és Tunézia már közel vannak egy elvi megállapodáshoz egy 1,75 milliárd dolláros elővigyázatossági hitelről.

Tavaly 3,6 százalékkal bővült a tunéziai gazdaság, mégis rendkívül törékeny a helyzet, elsősorban a rendszeresen ismétlődő társadalmi konfliktusok és a magas, 17 százalékos munkanélküliség miatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez