Összehangolt, de sikertelen öngyilkos merényletek Maliban

Mali, Gossi – Legalább öt öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, de a szerencsének köszönhetően nem jártak sikerrel. A mali hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a merénylők a mali és nigériai katonák ellen akartak merényletet végrehajtani.  

 

Az öngyilkos merénylők szinte egy időben léptek akcióba, Menakában, Gossiban és Gao közelében. Az első támadás Menakában történt, ahol a terroristák nigériai katonákat vettek célba. Souleymane Maiga ezredes a Reutersnek elmondta, hogy a merénylők egy robbanóanyagokkal teli autóval próbáltak behajtani a bázisra, de a katonák résen voltak és még időben sikerült hatástalanítaniuk a támadókat, akik a kocsival együtt felrobbantak. Közben Gossiban három öngyilkos merénylő próbált megtámadni egy katonai ellenőrzőpontot, de a katonáknak itt is sikerült még időben közbelépniük, lelőtték a merénylőket. Nem sokkal később egy negyedik támadó is megjelent, akinek viszont sikerült behatolnia a gossi katonai bázisra, ahol felrobbantotta magát, de nem okozott komoly károkat. Az akcióban két katona könnyű sérüléseket szenvedett. 

Pár órával a robbantásos merényletek után Francois Hollande francia és Mahamadou Issoufou nigeri elnök ismételten kijelentette, hogy Maliban mielőbb választásokat kell tartani. Az eredeti tervek szerint júliusban kerülne sor a szavazásra, de ahhoz előbb az ország biztonsági helyzetét kellene konszolidálni. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez