Légicsapás a Boko Haramra Észak-Nigériában (videóval)

Nigéria, Abudzsa – A nigériai hadsereg légicsapást mért a Boko Haram radikális iszlamista szervezet kiképzőbázisaira. A hadsereg szóvivője elmondta, hogy a vadászgépek és helikopterek is részt vettek az akcióban.

A légicsapásokat a Sambisa vadasparkban hajtották végre, amely 70 km-re található Maiduguritól. A hadsereg azt jelentette, hogy sok lázadóval végeztek az akció során, de számokat nem közöltek. Egy neve elhallgatását kérő biztonsági tiszt az AP-nek azt mondta, hogy legalább 21-en meghaltak a légicsapásban. A katonai akció ellenére Maiduguriban nyugalom volt, a helyi lakosok többsége otthon maradt. A BBC helyi tudósítója szerint a nigériai hadseregnek nem okoz különösebb problémát felszámolni a radikális iszlamisták bázásait, amelyeknek többsége elhagyatott területeken található.  A legnagyobb kihívást a Boko Haram városi rejtekhelyeinek felkutatása és a terroristák kifüstölése jelenti majd. Köztudott, hogy Maiduguriban a terroristák jól befészkelték magukat és szinte lehetetlen megkülönböztetni őket a civilektől. Adamawában továbbra is kijárási tilalom van érvényben, amit sokan továbbra is túlzásnak tartanak, mert Borno és Yobe államokban sokkal rosszabb a biztonsági helyzet. Ott viszont nincs ilyen korlátozás.  Adamawában, Bornoban és Yobéban továbbra is rendkívüli állapot van érvényben, amit Goodluck Jonathan elnök rendelt el pár napja.    

A légicsapások közben Katsina államban rendőrállomásokat, börtönöket és egy bankot támadtak meg ismeretlen fegyveresek. 

{youtube}O3qu4dCXC-E{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez