Kivégzés hét év szünet után

Nigériában négy halálraítéltet felakasztottak. 2006 óta ez az első ilyen eset Afrika legnépesebb országában ahol több mint ezren várakoznak a halálsoron…

Nem az iszlamista terror által sújtott északon, hanem a köztörvényes bűnözés kedvenc terepén, a tengerparton történt a négy kivégzés. A halálra ítéltek rablógyilkosok voltak. Egy ötödik elítélt kivégzése is felmerült, de azt elhalasztották. A bíróság ugyanis úgy ítélkezett, hogy az elítéltnek kivégző osztag elé kell állnia, ilyen azonban épp nem volt a börtönben. Az ötödik elítélt sorsa így ismeretlen…

Az Amnesty International máris tiltakozott, hiszen 2006 óta felfüggesztették a halálos ítéletek végrehajtását Nigériában. Most viszont a helyi kormányzó aláírta a kivégzési parancsot. Az Amnesty International közleményében arra is emlékeztet, hogy a kormánycsapatok általában igen brutálisan lépnek fel a civil lakossággal szemben Nigériában. A kormánycsapatok a brutalitást általában azzal indokolják, hogy a terrorizmus elleni harcban nemigen értenek a szép szóból.

Beszámolók szerint a kormánycsapatok, ha bekerítenek egy terrorista csoportot, akkor válogatás nélkül legyilkolnak mindenkit. Abból indulnak ki, hogy a jó terrorista a halott terrorista! Ennek következtében viszont a terroristák az utolsó töltényig harcolnak- nagy veszteségeket okozva a kormányhadseregnek Afrika legnépesebb országában, Nigériában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez