Washington és Berlin Morszi szabadon engedéséért

Az amerikai vezetés felszólította az egyiptomi hadsereget, hogy engedje szabadon Mohammed Morszit, akit több mint egy hete távolítottak el a hatalomból. Egyiptomban továbbra is roppant feszült a helyzet.   

Az amerikai vezetés mellett a németek is Morszi szabadon engedését kérték az egyiptomi hadseregtől. Azt pontosan nem tudni, hogy a megbuktatott elnököt hol tartják fogva. A Muzulmán Testvérek szerint a köztársasági gárda kairói főhadiszállásán van, ahol az elmúlt napokban több tüntetést is tartottak. A hadsereg korábban jelezte, hogy Morszit és más iszlamista vezetőket jó körülmények között tartja őrizetben és örzőik a nekik kijáró tisztelettel bánnak velük.

A washingtoni vezetés Morszi eltávolítása óta rendkívül óvatosan fogalmaz az egyiptomi eseményekkel kapcsolatban. A Fehér Ház és Obama elnök egyetlen egyszer sem említette, hogy a hadsereg beavatkozása puccsnak minősült volna. Egyébként Morszi szabadon engedését először a német külügyminiszter kérte az egyiptomi hadseregtől.  A németek emellett az is követelték, hogy a hadsereg engedélyezze valamelyik nemzetközi szervezetnek, hogy meglátogassa a fogva tartott Morszit. Az amerikaiak csak ez után jelezték, hogy támogatják a német kormány kérését.

 

Közben folytatódnak a tiltakozó megmozdulások az országban annak ellenére, hogy elkezdődött a Ramadan és iszonyú hőség tombol. Morszi több tízezer támogatója vonult ki Kairó keleti negyedében, ahol a köztársasági gárda főhadiszállás található. A tüntetők többsége a közelben lévő Rabbaa al-Adawiya mecsetnél gyűlt össze és sokan letáboroztak. Egy kisebb csoport pedig a Tahrir térre is kivonult. Az iszlamista tüntetők továbbra is elfogadhatatlannak tartják Morszi eltávolítását, a visszahelyezését követelik. A tüntetők elmondták, hogy nem akarnak erőszakhoz folyamodni.

Mohammed Morszit a hadsereg július 3-án távolította el a hatalomból, miután több millió ellenzéki vonult ki országszerte tüntetni ellene. Az ország ideiglenes államfőjének Adly Mansourt nevezték ki, aki korábban az alkotmánybíróság vezetője volt. A fordulat után az egyiptomi hatóság több tucat iszlamista vezetőt letartóztatott, azzal az indokkal, hogy erőszakos cselekményekre bujtogattak. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez