Rabszolgatartás Mauritániában?

A feketék egy részét még mindig rabszolgaként tartják az arab-berber családok Mauritániában- állítja az ENSZ egyik szakértője, aki a londoni The Guardian-nek nyilatkozott.

Csak 2007-ben hoztak törvényt a rabszolgaság ellen Mauritániában, de azóta is előfordulnak esetek, amikor kiderül: feketéket rabszolgaként kezelnek gazdáik ebben a muzulmán országban. Nemrég például megszökött egy 45 éves férfi attól a családtól, melyet 40 éven át szolgált tevehajcsárként. Még rosszabb a nők sorsa: őket rendszeresen megerőszakolják gazdáik, van úgy, hogy több nemzedéket is “szolgálniuk kell.” Ebből azután egészen sajátos családi helyzetek adódnak, hiszen az ilyen kapcsolatokból származó lányok is hasonló szerepre kényszerülnek, mint az édesanyjuk.
A hatóságok gyakran akadályozzák az ENSZ megfigyelők munkáját- állítja egyikük, aki a londoni The Guardiannek nyilatkozott. Miért oly elnéző a nyugati világ a rabszolgaság maradványaival szemben Mauritániában? Mert az ország kormánya a terrorizmus ellenes harcban fontos szövetséges. Miben bíznak mégis az ENSZ szakértői? Abban, hogy a feketék lassan öntudatra ébrednek és nem fogadják el többé őseik rabszolga sorsát Mauritániában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez