Béremelés Szudánban ahol tüntetnek a benzin árának emelése ellen

33 halottja van a tüntetéseknek a hivatalos adatok szerint, de emberi jogi szervezetek több mint százra teszik a halottak számát. Szudánban nemrég a kétszeresére emelték a benzin árát, és ez váltotta ki a lakosság elégedetlenségét.

Omar Al Basir elnök válaszul bejelentette: emelik a minimálbért és növelik a közalkalmazottak fizetését is. Az utóbbi csak október elsejétől lép érvénybe, de a minimálbért visszamenőlegesen január elsejétől megkapják majd az érintettek- ígérte az elnök. Miért kellett a duplájára emelni a benzin árát egy olajtermelő országban? Mert Szudán 2011-ben elveszítette Dél-Szudánt, és vele az olajkitermelés háromnegyedét! Azóta mindkét Szudán permanens gazdasági válságban van. Sokáig Szudán nem engedte, hogy a dél-szudáni olaj az ő területén át jusson el a világpiacra. Hosszas alkudozás után- az Afrikai Egységszervezet közvetítésével- végre megállapodtak, és így Szudán megkapja a tranzit díjat.

Ennek ellenére az államilag támogatott benzinárat emelni kellett, és ez kiváltotta a lakosság elégedetlenségét. Különösen azért volt nagy a felháborodás, mert közben napfényre kerültek a vezetés különböző korrupciós ügyei. Omar Al Basir elnök 1989 óta van hatalmon Szudánban, és eddig elkerülte, hogy az arab tavasz megérkezzen Khartumba is. Pedig óriási a külföldi nyomás is Szudán elnökén hiszen a hágai nemzetközi törvényszék nemzetközi körözést adott ki ellene emberiség elleni bűnök elkövetése miatt. Szudán legfontosabb partnere Kína, amely komoly szerepet játszik az olajiparban. Csakhogy az olajkészlet nagyrésze Dél-Szudán területén van, ezért a pragmatikus kínaiak igyekeznek jó viszonyt ápolni mind a két Szudánnal, és így Omar Al Basir elnök már nem számíthat az egyértelmű támogatásukra mint 2011 előtt amikor még ő rendelkezett a dél-szudáni olajmezők fölött is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez