Afrikai hangulat Debrecenben

Huszonhat kategóriában hirdettek győzteseket a Magyarországon tanuló afrikai hallgatók versenyén. A második alkalommal megrendezett Afriqcare rendezvény egyik szponzora az Afrikai Magyar Egyesület volt. 

Zsúfolásig telt péntek este a debreceni Lovarda, de a sokaság most más volt, mint rendesen. Debrecen kedvenc egyetemista szórakozóhelyén most nem átlagos egyetemisták gyűltek össze –  az estélyi ruhás ifjú hölgyek, és az öltönyös urak a Magyarországon tanuló afrikai hallgatók  közül kerültek ki. A színes ruhák, a vérpezsdítő zene, a csípős ételek pedig – a kintről befújó metsző hideg szél ellenére- afrikai hangulatot kölcsönöztek az egykori K und K lovardának. A jó hangulat mellett az idén másodszor megrendezett AfriqCare rendezvény  a fiatal tehetségek ünnepe is volt – huszonhat különböző kategóriában jelölhettek maguk közül arra érdemeseket a diákok. Raymond Irambo, az AHU főtitkára az ünnepségen elmondta, fontos, hogy lássuk, milyen sokan érkeznek ma is- önköltségesen – Afrikából Magyarországra tanulni, és, hogy megértsük ezzel mindenki nyer – Magyarország, és a magyar felsőoktatás jelentős bevételre tesz szert, az itt tanuló afrikai diákok pedig nem csak színesebbé teszik az egyetemi életet, de hasznos tudással is térnek haza. 

 

Képek a rendezvényről. A fotókat Konkoly-Thege György készítette 

 

 

DSCF0225

DSCF0415

DSCF0349

DSCF0239

DSCF0359

DSCF0272

DSCF0283

 

A rendezvényen az AHU munkatársai is résztvettek. A fotókat Orzói Zsuzsa készítette 

IMG 3129

IMG 3194

IMG 3175

IMG 3147

IMG 3061

IMG 3312

IMG 3240

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez