Katonák kerültek magas pozícióba Madagaszkáron

A szigetországban egyre feszültebb a helyzet, ahol hamarosan megtartják az elnök és parlamenti választás mindent eldöntő második fordulóját. A kormány közben magas rangú katonatiszteket nevezett ki több kormányzóság élére. Az ellenzéki pártok attól félnek, hogy a jelenlegi vezetés a választások manipulálására készül.

“Komolyan aggasztanak minket a mostani kinevezések” – mondta Mamy Rakotoarivelo a madagaszkári parlament elnöke, aki egyben az egyik legnagyobb ellenzéki párt vezető politikusa. Rakotorarivelo attól fél, hogy a kormány az új kormányzók kinevezésével szeretné közvetlenül még nagyobb nyomás alá helyezni a választókat, hogy rájuk szavazzanak a második fordulóban. Nemzetközi megfigyelők a választások első fordulója után azt mondták, hogy a szavazás szabad és tisztességes módon volt megtartva. Diplomaták viszont jelezték, hogy maga a választási folyamat viszont még korántsem ért véget és fennáll a veszélye annak, hogy a rivális politikai erők csalásokhoz folyamodjanak a győzelemért.

A madagaszkári kormány 10 tartomány élére nevezett ki új kormányzókat, akik közül nyolcan magas rangú katonatisztek. Közülük hárman tábornokok, míg öten ezredesi ranggal rendelkeznek. Az ellenzéki szerint Rajoelina elnök a szóban forgó tartományokban szeretné “rákényszeríteni” a lakosságot, hogy rá szavazzanak. A kormány viszont cáfolta az ellenzéki erők által felhozott vádakat. Omar Beriziky miniszterelnök azt mondta, hogy a kinevezett új kormányzók egytől-egyik “politikailag független” személyek. A szigetországban viszont sokan megkérdőjelezik a hadsereg pártatlanságát. A hadsereg jelenlegi parancsnoka ugyanis egy alacsonyabb rangú katonatiszt, aki 2009-ben hatalomra jutatta Andy Rajoelinát. A katonai vezetés pedig ellenzi, hogy a 2009-ben megbuktatott és jelenleg száműzetésben élő Marc Ravalomanana exelnök visszatérjen az országba.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez