Légicsapás a Boko Haram ellen

A nigériai légierő támadást hajtott végre a Boko Haram radikális iszlamista terrorista szervezet egyik bázisa ellen. Az akcióban több mint 50 terroristával végeztek – közölte a hadsereg szóvivője.

A vadászgépek a kameruni határ közelében található Gwoza hegyvidéken bombázták a Boko Haram eldugott bázisait. Muhammad Dole ezredes a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a helyi lakosok értesítették a hadsereget a Boko Haram jelenlétéről a térségben. Az ezredes szerint a légicsapásban legalább 51 terroristával sikerült végezniük. A hegyvidéki területet kommandósok fésülik át, hogy levadásszák a hátramaradt terroristákat. Közben a nigériai parlament alsóháza félévre meghosszabbította a rendkívüli állapotot azokon a területeken, ahol a hadsereg offenzívát indított a Boko Haram ellen. A katonai akció kezdete óta a hadseregnek sikerült kiűznie a terroristákat a fontosabb városokból és régiókból, Észak-Nigériában. A terroristák viszont továbbra is komoly biztonsági kockázatot és veszély jelent az országban. Többségük a szomszédos Nigerben és Kamerun hegyvidékes területein húzták meg magukat, ahova a nigériai hadsereg már nem üldözheti őket.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez