300 ezer dollár a csomagtartóban – korrupciós botrány Malawiban

70 kormánytisztviselőt, köztük minisztereket, gyanúsítanak azzal, hogy belenyúltak az államkasszába. Kettőjük pere most kezdődik. A volt igazságügyi minisztert azzal gyanúsítják, hogy ő akarta lelövetni a korrupciós botrányt kirobbantó államhivatalnokot.


Az ex igazságügyi miniszter közölte: ragaszkodik ahhoz, hogy perében tanúskodjon Joyce Banda elnökasszony is! Az államfő azt állítja, hogy a korrupciós botrány még az elődje alatt kezdődött 2010-ben. Banda asszony 2012-ben került hatalomra Malawiban, ahol májusban választást rendeznek. Az ellenzék szerint a választásra készülve dézsmálta meg az államkasszát a kormánypárt.

Mi történt? A vizsgálat eddigi eredményei szerint legkevesebb 250 millió dollárt fizettek ki úgy tavaly az államkincstárból különböző vállalkozóknak, hogy azért az állam semmit sem kapott! A fiktív szerződések hasznàn azután osztoztak az érintettek. A kínos vizsgálódást elkerülendő mindíg készpénz cserélt gazdát. Egy ambiciózus államhivatalnok kocsijának csomagtartójában 300 ezer dollárt találtak készpénzben! Ez még amerikai maffia filmekben is csinos összeg lenne, de Afrika egyik legszegényebb államában példátlan botrány! A pénzügyminisztérium költségvetési igazgatója kezdte vizsgálni az ügyet. Mire rálőttek, de szerencséjére nem halt meg. Ki adta a megbízást? A vád szerint maga az akkori igazságügyi miniszter! Akit persze azóta leváltottak, de az eset nem növelte a bizalmat a kormány iránt. “Komoly bizalmi válság alakult ki!”- hangsúlyozza az Európai Unió nagykövete. Az Európai unió visszatart 150 millió dolláros segélyt, mert nem akarja, hogy azt is lenyúlják.

Az IMF ugyancsak közölte: nem utal át 20 millió dollárt, mert nem bízik abban, hogy oda kerül ahova szánták. Mindez katasztrófa Malawi számára hiszen a költségvetés bevételének a 40%-a a külföldi segély pénz! Ezért is kell monstre pert rendezni, hogy a külföld visszanyerje a bizalmát. Csakhogy a hetven vádlott aligha fogja eljátszani engedelmesen a bűnbak szerepét anélkül, hogy ujjal ne mutogatna a többi állam hivatalnokra a Cashgate /Készpénz botrány/ ügyében. Joyce Banda asszony és nővére egyelőre csak tanúként van beidézve, de akár vádlottak is lehetnek Malawi legnagyobb korrupciós botrányában, amely pontosan a májusi választások előtt tetőzik majd Afrika egyik legszegényebb országában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez