Az al-Dzsazíra újságírói ellen emeltek vádat

Vádat emelt az egyiptomi ügyészség szerdán az al-Dzsazíra arab televíziós csatorna 20 újságírója ellen. A vádak szerint a gyanúsítottak közül egyesek egy terrorszervezet tagjai, mások a szervezet támogatói, akiknek célja, hogy hamis hírek terjesztésével feldúlják Egyiptom közbiztonságát.

 

Az ügyészség bejelentése szerint a vádlottak közül nyolcan vannak fogságban, míg a többi tizenkettő hollétéről nincsenek konkrét információk. Az érintettek között van egy ausztrál, két brit és egy dán állampolgár is, akiket a hatóságok azzal vádolnak, hogy egy terrorista szervezet tagjainak asszisztáltak. Heather Allen, az al-Dzsazíra hírszerkesztőségének vezetője eközben azt nyilatkozta, mindössze öt bebörtönzött kollégájáról tud. Allen azt is megjegyezte, nem ismerik a teljes vádakat, s egyelőre azok pontosítására várnak. A Katarban székelő tv-csatorna három munkatársát a biztonsági erők december végén vették őrizetbe, arra hivatkozva, hogy sajtóközpontot csináltak egy kairói luxusszálloda két lakosztályából, amelyeket kamerákkal, számítógépekkel és műsorszóró berendezésekkel szereltek fel. Az ügyészség szerint az állomást húsz alkalmazott működtette. A három letartóztatott között volt Peter Greste, a BBC volt tudósítója. A nemzetközileg elismert újságírót azért fogták perbe, mert állítólag terroristákkal szövetkezett, mivel a pár nappal a történtek előtt terrorszervezetté nyilvánított Muzulmán Testvériség tagjaival dolgozott együtt. A szóban forgó újságírók egyike az al-Dzsazíra kairói irodavezetője, a kanadai és egyiptomi állampolgárságú Mohamed Fahmi, a másik pedig Báher Mohamed egyiptomi gyártásvezető. Őket egy terrorszervezet tagságával vádolják, ami még súlyosabb. Allen elmondta, hogy további két munkatársukat már augusztusban őrizetbe vették, amikor a biztonsági erők tüntetők elleni fellépésének következtében több száz ember vesztette életét. Az al-Dzsazíra határozottan elutasította vádakat, és tagadta, hogy az érintettek a Muzulmán Fivérek tagjai lennénk, és hogy bármilyen politikai ideológia által vezérelve tudósítottak volna az észak-afrikai országban folyó belviszályokról. Az egyiptomi újságíró szövetség szerint a Hoszni Mubarak volt elnök elleni felkelés szombati évfordulóján az al-Dzsazíra egyik fotoriporterét agyonlőtték, hármat másik tudósítót megsebesítettek és hatot letartóztattak. A múlt héten a világ minden tájáról több mint 50 sajtószervezet újságírói írtak alá egy petíciót, amelyben arra szólítják fel az egyiptomi hatóságokat, hogy azonnal helyezzék szabadlábra bebörtönzött kollégáikat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez