Újabb merényletekkel fenyegetőzik egy dzsihadista csoport Egyiptomban

Egy egyiptomi dzsihadista csoport, az Anszár Beit al-Makdisz, amely több gyilkos támadást vállalt magára az utóbbi időben, azzal fenyegetőzött csütörtökön, hogy további merényleteket hajt végre, többek között az ország erős embere, Abdel-Fattáh esz-Szíszi tábornok, vezérkari főnök ellen is, aki várhatóan indul az elnökválasztáson.

Miután tavaly július 3-án a hadsereg elmozdította a demokratikusan megválasztott iszlamista államfőt, Mohamed Murszit, és híveinek tüntetéseit vérbe fojtotta, megszaporodtak a biztonsági erők elleni támadások, merényletek. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő Anszár Beit al-Makdisz vállalta magára egy magas rangú belügyminisztériumi tisztségviselő, Mohamed Szaíd rendőrtábornok meggyilkolását is, akivel kedden a nyílt utcán végeztek Kairóban.

A csoport, amelynek bázisa a Sínai-félszigeten van, merénylettel fenyegetőzik Szíszi tábornok és Mohamed Ibráhim belügyminiszter ellen is. “Eljön a bosszú ideje” – olvasható dzsihadista honlapokra feltett közleményében. Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ szerint Abu Uszáma al-Maszri, a csoport parancsnoka lázadásra szólította fel a katonákat, máskülönben ők is támadások célpontjai lesznek.

Tavaly szeptemberben a belügyminiszter már megúszott egy merényletet, amelyet az Anszár Beit al-Makdisz vállalt magára, bosszúnak nevezve azt Murszi híveinek elnyomásáért. Most egy hét alatt legkevesebb 14 rendőr és kilenc katona vesztette életét a Sínai-félszigeten. Biztonsági források azt közölték, hogy szerdán motoron érkező álarcos fegyveresek megöltek egy rendőrt a Nílus-deltában lévő Sarkíja tartományban.

Ugyancsak az Anszár Beit al-Makdisz vállalt hétfőn egy Jordániáig futó gázvezeték elleni támadást a Sínai-félszigeten, és azzal fenyegetőzött, hogy kiterjeszti “a gazdasági háborút az árulók klikkje ellen, egészen azok vereségéig”. A szervezet támadni fogja Í”a rezsim gazdasági érdekeltségeit”, azzal vádolva Szíszit és tábornokait, hogy “egyiptomi fontmilliárdokkal tömik meg zsebeiket”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez