Komédia a NGO szervezetekről Kenyában (videóval)

Segély a Segélynek!- az a nemkormányzati szervezet neve, és ennek megfelelően nem is csinál semmit. Csak költi a pénzt! A Szamaritánusok című komédia máris igen népszerű Kenyában ahol több mint 4 ezer nemkormányzati szervezet ügyködik…

Érdekes módon egy nemkormányzati szervezet támogatja a sorozatot, mert úgy véli, hogy az reális problémákról beszél. Például arról, hogy a nemkormányzati szervezetek pénzügyei teljesen átláthatatlanok. Politikai kapcsolataik igencsak homályosak. Ugyanakkor szép fizetéseket adnak. Olykor jutalmakat is: a rinocéroszok védelmére alakult nemkormányzati szervezet például egy rinocérosz vadászatra invitálta a legjobbakat Namíbiában. Ettől függetlenül a nemkormányzati szervezetek igen népszerűek Afrikában ahol az állami vagy önkormányzati szolgáltatások ugyancsak sok kívánnivalót hagynak maguk után vagy egész egyszerűen nincsenek is! A Szamaritánusok persze elsősorban önmagukon segítenek, de nem kell Afrikába menni ahhoz, hogy ilyen nemkormányzati szervezeteket találjunk, mint a komédia főszereplője a Segély a Segélynek nemkormányzati szervezet, amely tulajdonképp nem csinál semmit miközben munkatársai és főként főnökei egészen jól megvannak…

{youtube}ZTFhFvo3gQI{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez