Ünnep, lehetőségek és bizonytalanság Líbiában

Bár Líbiában egyelőre nyoma sincs közbiztonságnak, vagy éppen szervezett állami hatalomnak a nemzetközi üzleti körök már ott vannak, ugrásra készen, és ebből a versenyből mi magyarok sem maradhatunk ki, mondják a forradalom harmadik évfordulóján Tripoliban járt magyar üzletemberek.

Tripoliban az utóbbi napokban igazán senki nem volt biztos abban, hogy éppen miért lőnek az utcán. Egyszerre volt ünnep, és tüntetés. Volt, aki önfeledt jókedvében lőtt a levegőbe, hiszen éppen három éve kezdődtek azok a megmozdulások, amelyek – fél évvel később – Moammer al-Kaddafi bukásához vezettek. A Líbiát 42 éven át vezető ezredes sokáig a nyugat engesztelhetetlen ellensége volt, aztán, szintén elég sokáig, megbízható szövetségese. Amikor éppen barát volt, elnézték neki azt is, amit a hírhedt titkosszolgálata cselekedett az ellenzékkel. Most, akik ünnepelnek annak a rendszernek a végét ünneplik, amikor a Muhabarat titkos börtönökben kínozta az ellenzékieket.

Akik tüntettek, és ezzel ismét megbénították a közigazgatás – amúgy is szinte hatástalan – működését, azok az ideiglenes kormány távozását követelték. Sokan közülük a zintani milícia tagjai, egykori forradalmárok. Ők úgy érzik, nem egy ilyen kormány kedvvért csináltak forradalmat. Líbiában általános a kiábrándultság. Az ország csütörtökön választott, szavaztak az új alkotmányról, és a hatvan tagú új parlamentről. De hogy ennek a választásnak az eredményét ki fogja magára érvényesnek elfogadni, azt senki nem látja előre. Sokat mondanak a számok? 2012-ben az első szabad választásokon a 3,4 millió választópolgárból 2,7 millióan regisztráltak, most ez a szám nem éri el az 1,1 milliót. Akárkire esik a voksok többsége, bizonnyal a szavazók kisebbségét, sőt, töredékét tudhatja maga mögött. Az cország területi egysége is bizonytalan – bár az új parlamewntben 20-20 képviselői hely jár majd a három nagy régiónak, a barbar (amazigh) népcsoport vezetői mnár helyből bojkottra szólítottak fel, mert kevesléik a nekik járó helyeket. 

 

Az is kétséges, hogy egyáltalán mennyi szerepe van a választott testületeknek a jövő alakításában. Fegyver szinte mindenkinél van – az alig 4 millió országban állítólag 40 millió lőfegyver van, mindenkire jut vagy tíz. Az országban 1700 (!) különböző fegyveres csoport működik, ezeknek csak egy (kisebb) része van akárcsak valamilyen szinten is a kormány ellenőrzése alatt. Az igazságosabb jövedelemelosztást követelő fegyveresek képesek blokkolni az olajkitermelést – az ország legfőbb, illetve szinte egyetlen, bevételi forrását – és akadályozni a kormányzat működését. Nincs olyan kormányzati épület, amelyet az utóbbi időben ne ostromoltak volna meg, vagy robbantottak volna fel, legalább egyszer, de van amelyiket négyszer is.

Ez a jelen, és persze a közeljövő. De hosszabb távon a helyzet bizonnyal rendeződni fog. Ezt pedig nem a túlzott optimizmus mondatja az elemzőkkel, hanem a hideg racionalitás. Egy részről Líbia egy főre eső olajtartaléka magasabb, mint Szaúd-Arábiáé, és sokkal közelebb is esik Nyugat-Európához. Másik részről pedig Líbia kulcsszerepet játszott abban, hogy megakadályozza a migrációt Európába – és a bizonytalanság most a gazdag nyugat húsába vág. Európa, és a világ egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy hosszú távon megmaradjon a hatalmi vákuum, a totális bizonytalanság. Akkor pedig – éppen az olaj, és a hosszan tartó, az infrastruktúrát romboló bizonytalanság miatt – hatalmas üzleti lehetőségek várnak majd azokra, akik idejekorán érkeznek, és kitartanak.

 

Magyarország pedig – minden látszat ellenére – kimondottan jó pozíciókkal indul ebben a versenyben. A rendszerváltás előtt szoros kapcsolatokat ápoltunk Líbiával, sok magyar dolgozott ott, és jó emlékeket őriznek róluk. Fontos gesztusnak érzik azt is, hogy egyedül a magyar diplomaták voltak végig jelen a forradalom és a polgárháború idején Tripoliban. Most, a forradalom harmadik évfordulóján a budapesti líbiai nagykövet meghívására az uniós delegátusokkal egy időben érkezett Tripoliba az Afrikai Magyar Egyesület delegációja, élén Balogh Sándor elnökkel. „ Az Afrikai Magyar Egyesület régen kész kapcsolatokat teremteni Líbiával, hiszen a három évvel ezelőtt indult forradalom után sokat segítettünk abban, hogy a líbiai sebesültek Magyarországon gyógykezelést kaphassanak, ezzel együtt szerettünk volna gazdasági és kulturális kapcsolatokat kiépíteni. „ – mondta az elnök „Ezért jöttünk most is, hogy felépítsük ezeket a kapcsolatokat, hogy ünnepeljünk velük, hogy Líbia felszabadult, természetesen találkoztunk hivatalos képviselőkkel is, szeretnénk egy HTCC-ét nyitni egy Magyar házat, itt Tripoliban, hiszen az ujjátépítésben rengeteg uniós ország, sőt Törökország is igyekszik részt venni. Így tudnánk, utat nyitni a magyar üzletembereknek, és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében próbálunk kapcsolatokat építeni.” Az elnök azt is elmondta, szeretnénk átadni a tapasztalatainkat, amit a rendszerváltás során szereztünk, így talán Líbiának sikerül gyorsabban túllépni a jelenlegi politikai nehézségeken. A magyar delegációt fogadta a nemzetgyűlésben a külügyi bizottság egyik prominens tagja is, aki szorgalmazza, hogy létesüljön kapcsolat a két országgyűlés között is, hiszen már 32 országgal írtak alá ilyen szerződést és Magyarországot is nagyon várnák.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez