Tripoliban az utóbbi napokban igazán senki nem volt biztos abban, hogy éppen miért lőnek az utcán. Egyszerre volt ünnep, és tüntetés. Volt, aki önfeledt jókedvében lőtt a levegőbe, hiszen éppen három éve kezdődtek azok a megmozdulások, amelyek – fél évvel később – Moammer al-Kaddafi bukásához vezettek. A Líbiát 42 éven át vezető ezredes sokáig a nyugat engesztelhetetlen ellensége volt, aztán, szintén elég sokáig, megbízható szövetségese. Amikor éppen barát volt, elnézték neki azt is, amit a hírhedt titkosszolgálata cselekedett az ellenzékkel. Most, akik ünnepelnek annak a rendszernek a végét ünneplik, amikor a Muhabarat titkos börtönökben kínozta az ellenzékieket.
Akik tüntettek, és ezzel ismét megbénították a közigazgatás – amúgy is szinte hatástalan – működését, azok az ideiglenes kormány távozását követelték. Sokan közülük a zintani milícia tagjai, egykori forradalmárok. Ők úgy érzik, nem egy ilyen kormány kedvvért csináltak forradalmat. Líbiában általános a kiábrándultság. Az ország csütörtökön választott, szavaztak az új alkotmányról, és a hatvan tagú új parlamentről. De hogy ennek a választásnak az eredményét ki fogja magára érvényesnek elfogadni, azt senki nem látja előre. Sokat mondanak a számok? 2012-ben az első szabad választásokon a 3,4 millió választópolgárból 2,7 millióan regisztráltak, most ez a szám nem éri el az 1,1 milliót. Akárkire esik a voksok többsége, bizonnyal a szavazók kisebbségét, sőt, töredékét tudhatja maga mögött. Az cország területi egysége is bizonytalan – bár az új parlamewntben 20-20 képviselői hely jár majd a három nagy régiónak, a barbar (amazigh) népcsoport vezetői mnár helyből bojkottra szólítottak fel, mert kevesléik a nekik járó helyeket.
Az is kétséges, hogy egyáltalán mennyi szerepe van a választott testületeknek a jövő alakításában. Fegyver szinte mindenkinél van – az alig 4 millió országban állítólag 40 millió lőfegyver van, mindenkire jut vagy tíz. Az országban 1700 (!) különböző fegyveres csoport működik, ezeknek csak egy (kisebb) része van akárcsak valamilyen szinten is a kormány ellenőrzése alatt. Az igazságosabb jövedelemelosztást követelő fegyveresek képesek blokkolni az olajkitermelést – az ország legfőbb, illetve szinte egyetlen, bevételi forrását – és akadályozni a kormányzat működését. Nincs olyan kormányzati épület, amelyet az utóbbi időben ne ostromoltak volna meg, vagy robbantottak volna fel, legalább egyszer, de van amelyiket négyszer is.
Ez a jelen, és persze a közeljövő. De hosszabb távon a helyzet bizonnyal rendeződni fog. Ezt pedig nem a túlzott optimizmus mondatja az elemzőkkel, hanem a hideg racionalitás. Egy részről Líbia egy főre eső olajtartaléka magasabb, mint Szaúd-Arábiáé, és sokkal közelebb is esik Nyugat-Európához. Másik részről pedig Líbia kulcsszerepet játszott abban, hogy megakadályozza a migrációt Európába – és a bizonytalanság most a gazdag nyugat húsába vág. Európa, és a világ egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy hosszú távon megmaradjon a hatalmi vákuum, a totális bizonytalanság. Akkor pedig – éppen az olaj, és a hosszan tartó, az infrastruktúrát romboló bizonytalanság miatt – hatalmas üzleti lehetőségek várnak majd azokra, akik idejekorán érkeznek, és kitartanak.
Magyarország pedig – minden látszat ellenére – kimondottan jó pozíciókkal indul ebben a versenyben. A rendszerváltás előtt szoros kapcsolatokat ápoltunk Líbiával, sok magyar dolgozott ott, és jó emlékeket őriznek róluk. Fontos gesztusnak érzik azt is, hogy egyedül a magyar diplomaták voltak végig jelen a forradalom és a polgárháború idején Tripoliban. Most, a forradalom harmadik évfordulóján a budapesti líbiai nagykövet meghívására az uniós delegátusokkal egy időben érkezett Tripoliba az Afrikai Magyar Egyesület delegációja, élén Balogh Sándor elnökkel. „ Az Afrikai Magyar Egyesület régen kész kapcsolatokat teremteni Líbiával, hiszen a három évvel ezelőtt indult forradalom után sokat segítettünk abban, hogy a líbiai sebesültek Magyarországon gyógykezelést kaphassanak, ezzel együtt szerettünk volna gazdasági és kulturális kapcsolatokat kiépíteni. „ – mondta az elnök „Ezért jöttünk most is, hogy felépítsük ezeket a kapcsolatokat, hogy ünnepeljünk velük, hogy Líbia felszabadult, természetesen találkoztunk hivatalos képviselőkkel is, szeretnénk egy HTCC-ét nyitni egy Magyar házat, itt Tripoliban, hiszen az ujjátépítésben rengeteg uniós ország, sőt Törökország is igyekszik részt venni. Így tudnánk, utat nyitni a magyar üzletembereknek, és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében próbálunk kapcsolatokat építeni.” Az elnök azt is elmondta, szeretnénk átadni a tapasztalatainkat, amit a rendszerváltás során szereztünk, így talán Líbiának sikerül gyorsabban túllépni a jelenlegi politikai nehézségeken. A magyar delegációt fogadta a nemzetgyűlésben a külügyi bizottság egyik prominens tagja is, aki szorgalmazza, hogy létesüljön kapcsolat a két országgyűlés között is, hiszen már 32 országgal írtak alá ilyen szerződést és Magyarországot is nagyon várnák.