Zambiai válogatott focista Kaposváron (videóval)

A Times of Zambia internetes újság arról számolt be, hogy a 15-szörös válogatott Fwayo Tembo Magyarországra igazolt.

A zambiai lap információi szerint Fwayo Tembo a Kaposvári Rákóczi FC-hez igazolt. A magyar csapat jelenleg az NB 1 utolsó helyén áll 10 ponttal. A zambiai támadó állítólag egy évre kötelezte el magát. A zambiai nemzeti válogatott vezetőedzője Patrice Beaumelle elmondta, hogy beszélt a focistával és örült neki, hogy végre sikerült csapatot találnia magának. A vezetőedző abban reménykedik, hogy Tembo végre magára talál Kaposváron és hasznos tagja lehet majd a csapatnak. Beaumelle elmondta, hogy mindenképpen számít a focistára, de ahhoz, hogy behívja a válogatottba, ismét formába kell lendülnie. Tembo utoljára 2013. november 14-én szerepelt a hazája nemzeti tizenegyében, akkor Egyiptom ellen játszottak és két góllal kikaptak. A magyar klub viszont még nem erősítette meg a hírt a zambiai labdarugó leszerződtetéséről.

Fawayo Tembo 24 éves és korábban megfordult az FC Baselben, ahol 30 meccset játszott és két gólt szerzett. Utolsó klub csapata a román Asta Giugriu volt, ahol szintén 30 mérkőzésen lépett pályára és hat gólt szerzett.

{youtube}Qaln6QZH0Bg{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez