Senkinek sem kell egy tankhajónyi olaj?

Állítólag már nem is észak-koreai az a hajó, amelyik a kormányellenes milicistáktól vett olajat Líbiában. A Tengerészeti Hivatal helyettes vezetője közölte Észak-Koreában, hogy amint tudomást szereztek a problematikus esetről, azonnal törölték a Hajnali Dicsőség nevű hajót a listájukról. A tanker most egy Egyiptomban bejegyzett társaság tulajdona.

Egyiptomi vizeken van az a tanker, amely illegálisan olajat vásárolt iszlamista milíciáktól Szidra kikötőjében. Líbia felszólította Egyiptomot: fogja el a hajót! Hírek szerint a hajó 234 ezer hordó olajat szerzett Líbiában. Ez volt az első alkalom, hogy az iszlamista milíciák a központi kormány megkerülésével olajat adtak el külföldieknek. Hogy mivel fizettek az olajért, azt hivatalosan senki sem tudja, de felmerült a gyanú: esetleg orosz AK géppisztolyokkal, melyek igen népszerűek az iszlamista milíciák körében Afrikában is. Ali Zeidan, líbiai miniszterelnök először azt közölte, hogy kommandósok elfoglalták a hajót. Amikor kiderült, hogy ez nem igaz, akkor a parlament leváltotta őt. Az ex-kormányfő, akinek személye vörös posztó volt az iszlamista milíciák szemében, Európába menekült. Ideiglenes utóda az eddigi hadügyminiszter lett. Ő két hetet adott az iszlamista milíciáknak, hogy kivonuljanak a kikötőkből. Ellenkező esetben a központi kormány fegyverrel szerez érvényt az akaratának. A szakadár milicisták főnöke korábban azt mondta: visszalövünk, ha a kormány megtámad bennünket vagy azokat a hajókat, melyek tőlünk olajat vesznek. Líbiában a központi költségvetés legnagyobb bevételi tétele az olaj, ezért a központi kormány nem engedheti meg, hogy helyi milíciák lenyúlják az exportot. Itt tartunk most, közben pedig a tankhajó, amelyről Észak-Korea immár lemondott, ismeretlen irányba tart 234 ezer hordó olajjal a tartályaiban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez