Határzárral az Ebola ellen

A szenegáli vezetés közölte, hogy a Guineában kitört járvány miatt lezárták az déli határátkelőket. A legutóbbi információk szerint Guineában 70 ember halt meg az Ebola-vírus miatt, amely rendkívül gyorsan terjed. A szintén Guineával határos Libériában és Sierra Leonéban 11 halálos áldozatról tudnak.

A szenegáli belügyminiszter jelezte, hogy a határokat Kolda és Kedougou régióban zárták le. A helyi kormányzókat pedig járvány-megelőzési intézkedések bevezetésére utasították. A repülőtereken is szigorú egészségügyi intézkedéseket vezettek be. A Dakar és Conakry között közlekedő repülőgépeket pedig folyamatosan ellenőrzik és fertőtlenítik. A belügyminiszter közölte, hogy a határzárról értesítették a guineai hatóságokat is. A guineaiak azonban jelezték, hogy a szenegáliaktól még semmilyen értesítést nem kaptak. A guineai kormány szóvivője azt mondta, hogy mindent megtesznek az Ebola-járvány visszaszorítása érdekében és az ehhez szükséges intézkedéseket is bevezették az érintett régiókban. A guineai kormány viszont úgy véli, hogy az Ebola-járványról szóló hírek el vannak túlozva és nincs ok a pánikra. Az elefántcsontparti fővárosban megrendezett ECOWAS találkozón viszont a tagországok külügyminiszterei egyhangúan kijelentették, hogy a nemrég kitört járványt „biztonsági fenyegetésként kell kezelni”. Afrikában ugyanis a 2007 –es kongói Ebola-járvány óta nem volt ilyen súlyos a helyzet. Akkor 187 ember halt meg Kasai Orentale tartományban.

Guineában a legtöbb megbetegedést az ország rendkívül elmaradott dél-keleti régiójában regisztrálták. A guineai egészségügyi hatóságoknak hat hétbe telt, mire francia segítséggel sikerült azonosítaniuk a vírust. Azóta viszont az Ebola már elérte a fővárost is, ahol több százezer ember él túlzsúfolt nyomornegyedekben. Egészségügyi szakemberek jelezték, hogy nagyon rossz higiéniás körülmények uralkodnak ezekben a negyedekben, ahol komoly problémát jelent a szennyvíz elvezetése és a tiszta vízhez való hozzáférés is. A szakemberek szerint az itt élő emberek vannak kitéve a legnagyobb veszélynek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez