Zsidó ügyvéd az iszlamista kormánypártban, Marokkóban?

“Válasszuk el végképp a vallást és a politikát!”- javasolja a zsidó ügyvéd, aki nyílt levélben kérte felvételét a mérsékelt iszlamista kormánypártba Marokkóban. Isaac Charia, aki Marokkó kicsiny 6000 fős zsidó közösségének a tagja, választ még nem kapott.

Marokkó 33 millió lakosának döntő többsége muzulmán. A király, VI. Mohamed a próféta leszármazottja, tehát vallási alapon is nagy tiszteletnek örvend Marokkóban. Iszlamista párt először 2011-ben került hatalomra az országban, amely a legrégibb arab monarchia. Abdellah Benhirane miniszterelnök pártja nem egyedül kormányoz: liberálisok, szocialisták, sőt kommunisták is vannak a kabinetben. Marokkó alkotmánya értelmében a király továbbra is meghatározó politikai személyiség. Az uralkodó hagyományosan a zsidó kisebbség védelmezője volt: Marokkóból német kérés ellenére sem deportálták a zsidókat a második világháború idején. Az országban Izrael megalakulása előtt több mint félmillió zsidó élt. A számuk ma már mindössze 6000 körül van, mert a döntő többség kivándorolt Izraelbe.
A zsidó közösség a számánál nagyobb szerepet játszik az ország gazdasági és kulturális életében: a király pénzügyi tanácsadója hagyományosan ebből a közösségből kerül ki Marokkóban. Abdellah Benhirane miniszterelnök nemrég részt vett egy új zsinagóga felavatásán Fezben, az ősi fővárosban. Isaac Charia zsidó ügyvéd azért szeretne belépni a mérsékelt iszlamista kormánypártba, hogy a vallási és politikai viták ne keveredjenek egymással. Javaslatára egyelőre nem kapott választ a miniszterelnök pártjától az újító szándékú zsidó ügyvéd Marokkóban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez