Egy ókori egyiptomi énekesnő múmiája a sztár a British Museum új tárlatán

A kiállítás megszületéséhez modern orvosi szkennerekkel vizsgáltak meg a szakemberek nyolc mumifikált testet, hogy kiderítsék, miként nézett ki, élt és halt meg egykori gazdájuk.

A kutatók a múmiák soha nem fel nyitott koporsóin és kötésein “keresztülnézve” készítettek felvételeket a testek mellett heverő amulettekről és szobrokról, amelyeket azután reprodukáltak. Az Ancient Lives, New Discoveries című kiállítás május 22-én nyílik.

Az egyik zárt koporsóban egy Tamut nevű nő múmiája található, aki nagyjából időszámításunk előtt 900 körül élt Thébában. A koporsóján olvasható felirat szerint a nő Ámon isten énekesnője volt, és feltehetőleg a karnaki templomban szolgált. Háromdimenziós képalkotási eljárásnak köszönhetően a múzeum szakemberei elkészítették a modelljét egy apró sólyomnak, amelyet annak idején a testtel együtt zártak a koporsóba.

“Én magam úgy vélem, hogy Tamut a kiállítás sztárja, mert lenyűgöző tárgyak sorakoznak a koporsójában, és a rendelkezésünkre álló feliratok elárulnak mindent az életéről, többek közt a nevét és azt, hogy mivel foglalkozott” – mondta John Taylor, a múzeum ókori Egyiptommal és Szudánnal foglalkozó részlegének munkatársa.

Az intézmény reményei szerint az új technológiának hála a látogatók most először úgy érezhetik, hogy tényleg személyesen találkoznak valakivel, aki több ezer évvel ezelőtt élt. A kutatók már az 1960-as évek óta használnak szkennert és röntgent, hogy belessenek a múzeum gyűjteményébe tartozó múmiák koporsóiba és kötései alá, ám a közelmúlt technológiai fejlődésének hála immár még mélyebbre tudnak “ásni”.

A múzeum új tárlatán látható nyolc múmia Szudánból és Egyiptomból származik az i.e. 3500 és i.sz. 700 közötti időszakból.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez