Újraválasztották Jacob Zuma dél-afrikai elnököt

A dél-afrikai parlament újabb öt évre az ország államfőjévé választotta a posztot eddig is betöltő Jacob Zumát, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt vezetőjét.

 A voksolás gyakorlatilag formalitás volt, miután az apartheid 1994-es megdöntése óta hatalmon lévő ANC a május 7-én tartott parlamenti választáson fölényes győzelmet aratott, és megtartotta jelentős többségét a törvényhozásban.

Az ellenzék emiatt nem is állított jelöltet az államfői posztra, mivel borítékolható volt a most második ciklusát megkezdő Zuma győzelme. A politikust szombaton fogják hivatalosan is beiktatni hivatalába.

Az államfőt és a pártját a májusi választások előtt éles bírálatok érték, miután az ANC számos jelentős korrupciós botrányba keveredett. Egyebek mellett arra is fény derült, hogy Zuma magánrezidenciáját több milliárd forintnak megfelelő közpénzből csinosítgatták.

Ugyanakkor a párt kormányzati teljesítményével szembeni elégedetlenség ellenére a dél-afrikai választók döntő többsége továbbra is hű maradt a fajüldöző apartheid rendszer megdöntésében kulcsszerepet vállaló néhai Nelson Mandela által létrehozott párthoz, míg a legnagyobb ellenzéki erőre, a Demokratikus Szövetségre annak ellenére is alapvetően fehér pártként tekintenek a javarészt feketék lakta országban, hogy az szintén az apartheid ellenes mozgalomból nőtt ki.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez