Vége a sztrájknak, örömujjongás Dél-Afrikában

Hétfőn Dél-Afrikában a bányászok és építőipari munkások szakszervezete (AMCU) hivatalosan befejezte a tagjai által több mint öt hónapja indított sztrájkot, miután sikerült magasabb béreket kiharcolniuk.

 A hírek szerint a bányászok hatalmas örömujjongással fogadták mikor a szakszervezeti vezetők egy focistadionban több tízezer ember előtt bejelentették, hogy megvan a megállapodás.

Az AMCU tagjai havi béreik megduplázását kérték a sztrájk kitörésekor az Anglo American Platinum, az Impala Platinum és a Lonmin bányavállalatoktól. A végső megegyezésben, amely három évre szól, 20 százalékos béremelést fogadtak el a bányászok.

A szakszervezet szerint kedden születik meg az írásbeli szerződés a felek között, és szerdán a bányászok már munkába is állnak.

A sztrájk a világ platina-kitermelésének nagyjából 40 százalékát érintette, míg a bányavállalatok saját számításai szerint számukra 2,25 milliárd dollár bevételkiesést okozott.

A bejelentés hatására a platina és a palládium világpiaci ára csökkenni, az érintett dél-afrikai bányavállalatok részvényárfolyama nőni kezdett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez