Álarcos Brigád: újabb repülős terrorakció szeptember 11-én?

11 repülőgép került az iszlamista milíciák kezére Líbia fővárosában. Az Al Dzsazira televízió szerint ezek a gépek az Álarcos Brigád ellenőrzése alatt állnak és bevethetőek egy újabb repülőgépes merénylet során bárhol az arab világban.

A mostani szeptember 11-e Líbiában nemcsak a newyorki és a washingtoni terrortámadás évfordulóját jelenti, hanem azt is, hogy két éve ölték meg Chirstopher Stevens amerikai nagykövetet Bengáziban. Idén pedig az iszlamista milíciák elfoglalták az USA nagykövetségének épületét Tripoliban. Egyiptomi és Emirátusokbeli repülőgépek ugyan bombázták Tripoli repülőterét, de nem tudták megakadályozni, hogy azt elfoglalja a Líbiai Hajnal elnevezésű dzsihád szervezet. Legkevesebb 11 repülőgép került a kezükbe és ezeket most az Álarcos Brigád ellenőrzi. Róluk nem sokat lehet tudni, csak annyit, hogy valamire készülnek szeptember 11-én.

Gorka Sebestyén Amerikában élő magyar terrorelhárító szakértő szerint akár olyan nagyszabású akció is elképzelhető, mint 13 évvel ezelőtt. A célpont pedig akár Szaúd-Arábia is lehet! Szaúd-Arábia titkosszolgálata nemrég arra figyelmeztette az európai országokat, hogy az al Kaida és az ISIS merényleteket akar elkövetni szeptember 11-e táján. De ezeket olyan dzsihád harcosok követnék el, akik európai útlevéllel rendelkeznek. Repülőgépes terrortámadás lehetőségéről a Free Beacon nevű amerikai honlap adott hírt. Ott nyilatkozott Gorka Sebestyén is. Hivatalos amerikai reakció egyelőre nincsen. Az viszont tény, hogy Kerry amerikai külügyminiszter közölte: Apache harci helikoptereket szállít az USA Egyiptomnak. Szeptember 11-e közeledtével riadókészültséget rendeltek el a legtöbb arab állam terror elhárító szolgálatánál, mert senki nem tudja pontosan, hogy mi lesz e baljós napon? Lehet, hogy Kadhafi gépei, melyeket a terroristák Tripoliban megszereztek, szerepet kapnak és az Álarcos Brigád így teszi emlékezetessé a 13-ik évfordulót.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez