Szexuális zaklatás miatt őrizetbe vettek kilenc rendőrt Egyiptomban

Szexuális zaklatás miatt kilenc rendőr ellen indítottak eljárást a felső-egyiptomi Minja városában – adta hírül hétfőn az al-Maszri al-Jóm című egyiptomi napilap.

 A csak Szabáh néven említett 19 éves áldozat tanúvallomása szerint két rendőrőrmester egészen a lakásáig követte, ahol a fiatal nő “perverz bűncselekmény” elszenvedőjévé vált. Egyelőre nem ismeretes, hogy történt-e tényleges nemi erőszak. A rendvédelmi erők további hét tagja ellen azért folyik vizsgálat, mert kollégáik védelme érdekében az eset napjára bezárták a helyi rendőrőrsöt, így akadályozva meg a fiatal nőt abban, hogy panaszt tegyen.

Egyiptomban nem ritka, hogy a biztonsági erőket nemi bűncselekményekkel kapcsolatos vádak érik. Emberi jogi szervezetek szerint az ilyesmi bevett gyakorlatnak számít az ország büntetés-végrehajtási intézményeiben.

A 2011-ben kitört forradalom alatti kairói tömegtüntetések idején ezért számos nőn akaratuk ellenére szüzességi tesztet végeztek el, így védve a rendvédelmi erők tagjait az effajta vádaktól.

A fentihez hasonló eset legutóbb szeptember végén került nyilvánosságra, akkor egy szellemi fogyatékos nő vált szexuális bűntett áldozatává Kairó egyik rendőrállomásán. Szemtanúk szerint a vádlott rendőr a nőt kivezette a váróteremből, és az épület egy olyan részében erőszakolta meg, amely nem volt biztonsági kamerákkal felszerelve.

A szombaton kezdődött iszlám áldozati ünnep, az íd al-adha kapcsán tartott utcai ünnepségek alatt országszerte több tucat férfit vettek őrizetbe nemi zaklatás vádjával. Az északi Rász el-Barr városkában megkéseltek egy 17 éves fiatalt, aki férfiak egy csoportja által bántalmazott nők védelmére kelt – írta az as-Surúk című lap hétfői számában.

Az észak-afrikai ország erősen férfiközpontú társadalmában komoly problémát jelent a szexuális zaklatás, amelynek az egyiptomi nők nap mint nap a nyílt utcán áldozatul esnek. A ragályként terjedő jelenség megfékezése a nyáron alakult kormány egyik bejelentett célja. Új törvény született, amely több éves szabadságvesztéssel bünteti a nemi zaklatást, a rendvédelmi erők pedig az utcán összegyűlt tömegekben elkövetett csoportos nemi erőszak megakadályozása érdekében külön alakulatokat hoztak létre.

Idén az íd al-adhát közvetlenül követi az Izrael ellen vívott 1973-as háború október 6-i évfordulója, amely Egyiptomban nemzeti diadalünnepnek számít. A terrorveszély miatti fokozott rendőri jelenlét eredményeképpen idén az elmúlt évekhez képest eddig alacsonyabb az utcákon elkövetett nemi bűncselekmények száma.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez