Letartóztatták a száműzetésből hazatérő volt madagaszkári elnököt

Öt év után tért vissza hazájába Marc Ravalomanana volt madagaszkári elnök, akit távollétében életfogytiglani szabadságvesztésre és kényszermunkára ítéltek.

„Azért tértem haza, hogy támogassam a békét és a demokráciát” – mondta Marc Ravalomanana a támogatóinak nem sokkal a letartóztatása előtt. A külföldi száműzetésből hazatérő politikust a fővárosi otthonában tartóztatták le a rendőrök, akik az akció során könnygázgránátokat is bevetettek. A 64 éves politikus végül ellenállás nélkül megadta magát és bilincsben szállították el egy ismertetlen helyre. A rendőrség megerősítette a Ravalomanana letartóztatását, de részleteket nem közölt az elfogásáról. A madagaszkári kormány pedig még nem nyilatkozott a történtekről.

Marc Ravalomanana 2002 és 2009 között volt Madagaszkár elnöke. 2009-ben Andy Rajoelina vezetésével katonák egy csoportja megfosztotta hatalmától, miközben hivatalos látogatáson, külföldön tartózkodott. Ravalomanana ezt követően Dél-Afrikában élt száműzetésben. A dél-afrikai külügyminisztérium egyébként jelezte, hogy ők nem tudtak Ravalomanana visszatéréséről.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez