Ravalomanana szabadon engedését követelik Madagaszkáron

Egyre feszültebb a helyzet a szigetországban, miután a biztonsági erők pár napja letartóztatták a száműzetésből hazatért Marc Ravalomanana volt elnököt. A politikusról azóta nincs hír és azt sem tudni, hogy hol tartják fogva.

„Azért vagyunk itt, hogy Ravalomanana szabadon engedését követeljük” – mondta a tiltakozó megmozdulás egyik szervezője. A tüntetésen körülbelül 300-an vettek részt. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre és többször is összecsapott a tüntetőkkel. Végül könnygáz-gránátokkal vetettek véget a megmozdulásnak és több embert letartóztattak. Halálos áldozatokról és sérültekről nem érkeztek hírek. A főváros rendőrparancsnoka azzal indokolta az erőszakos fellépést a tüntetőkkel szemben, hogy nem kaptak engedélyt a demonstráció megtartására.

A madagaszkári kormány továbbra sem hajlandó elárulni, hogy hol és pontosan miért tartják fogva Marc Ravalomananát, akit október 13-án vettek őrizetbe. A politikus családja és támogatói szerint a hatóságok „jogtalanul” tartják fogva az exelnököt. Lalao Ravalomanana – a volt elnök felesége- pedig egy helyi rádiónak azt mondta, hogy kész „felkelést” szervezni az országban, ha nem engedik szabadon a férjét. A madagaszkári hatóságok egyébként többszöri felszólítás ellenére sem voltak hajlandóak engedélyezni Ravalomanana családjtagjainak, hogy meglátogassák és azt sem, hogy legalább telefonon beszéljenek vele.

A 64 éves politikust 2009-ben katonák  kisebb csoportja fosztotta meg hatalmától. A puccsot egy volt lemezlovas, Andy Rajoelina vezette, aki ezt követően kikiáltotta magát elnöknek. Madagaszkár a puccs után mély válságba süllyedt. A nemzetközi donorok felfüggesztették a támogatások és segélyek folyósítását. A külföldi befektetők kivonultak az országból. Nemzetközi szervezetek pedig korlátozásokat és különböző szankciókat vezettek be, ami miatt Madagaszkár amúgy is törékeny gazdasága romba dőlt.

A szigetország lassan kezd kilábalni a válságból, de az ország lakossága továbbra is rendkívül megosztott. Ravalomanana ugyanis mind a mai napig knépszerű. A 2013-as választások is bebizonyították, hogy a volt elnök által támogatott jelölt képes volt a szavazatok több mint 40%-át begyűjteni. Végül azonban nem ő, hanem a puccsisták jelöltje, Hery Rajaonarimampianina diadalmaskodott. Sokan azonban attól tartanak, hogy Ravalomanana váratlan hazatérése és letartóztatása újabb krízist robbant ki az országban, ami esetleg fegyveres konfliktushoz is vezethet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez