Boda-boda és művészet Kampalában

Minden év októberében kortárs képzőművészeti fesztivált rendeznek Uganda fővárosában.

A rendezvény kurátora, Gabi Ngcobo ebben az évben ennek a csodás kelet-afrikai országnak egy ikonikus tárgyát használta fel, a boda-boda motortaxit. Ugandában ez a személy-és teherszállítás legkézenfekvőbb módja, rendkívül népszerű, olcsó és keresett közlekedési eszköz, ráadásul a legegyszerűbb módja a forgalmi dugók elkerülésének.

Az úgynevezett boda-boda projektben mintegy húsz ugandai alkotó munkáit tekinthetjük meg, valamint érkeztek résztvevők Etiópiából, Tanzániából, Kenyából, a Kongói Demokratikus Köztársaságból és Ruandából is. Mestermunkáik által betekintést nyerhetünk a megszokott, de közel sem konvencionális kampalai életbe.

A motorokon a hétköznapi élet apró szösszeneteit jelenítették meg, amelyek kirakatot állítanak a szemlélődőknek. Előre megtervezett állomásokon gyülekeznek, majd szép lassan áthajtanak a városon, 28 megálló szerepel a programban. A járművekkel egy egész hónapon keresztül találkozhatunk a város bármely pontján.

000GANDAHTCKLTURA 4

000GANDAHTCKLTURA 7

000GANDAHTCKLTURA 8

000GANDAHTCKLTURA 2

000GANDAHTCKLTURA 5

000GANDAHTCKLTURA 10

000GANDAHTCKLTURA 9

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez