Marokkói a világ egyik legszebb mecsete

A Wunderslist Top 10-es listáján a casablancai II. Hassan-mecset végzett az előkelő negyedik helyen.

A mecset II. Hassan volt marokkói uralkodóról (1961-1999) kapta a nevét, aki 1980-ban rendelte el az iszlám vallási központ felépítését. A munkálatok több mint 700 millió dollárba kerültek és 13 évig tartottak. 35 ezer ember dolgozott a mecseten, több mint 50 millió munkaórát. A díszítőelemeket hatezer marokkói művész készítette el.  Az építkezéshez főként marokkói alapanyagokat használtak fel, egyedül a hatalmas kristálycsillárokat, illetve a carrarai fehér márványoszlopokat szerezték be külföldről. A marokkói kormány a költségek jelentős részét önerőből, hitelből és adományokból fedezte.

A II. Hassan mecset a legnagyobb Marokkóban és Afrikában. Világviszonylatban pedig a hetedik legnagyobb iszlám templom, amely számos különlegességgel is rendelkezik. A hatalmas építményt a casablancai óceánpart mentén, mesterségesen feltöltött alapra építették. A mecset padlólapjainak egy részét üvegből rakták le, hogy látni lehessen az óceán vizét. A minaretje pedig a legmagasabb a világon: 689 méteres, és a tetején zöld lézersugár mutat Mekka irányába. A mecset belsejében 25 ezer, míg az udvaron 80 ezer ember fér el. Egy átlagos pénteki imán rendszerint 18 ezren gyűlnek itt össze.

A tervezéskor ügyeltek arra, hogy a mecset megfeleljen a modern kor követelményeinek is. Az épületbe elektromos ajtókat, elcsúsztatható tetőket, légkondícionálókat, padlófűtést és sok más modern eszközt szereltek be. A több tonnás hatalmas bronzkapukat pedig szintén elektromos vezérléssel látták el. Az építmény olyan erős alapra épült, amely a legnagyobb földrengéseknek, hullámoknak és viharoknak is ellenáll. A karbantartást 300 fős személyzet végzi nap, mint nap.

000marokk 3

000marokk 4

000marokk 5

000marokk 7

000marokk 1

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez