Jövőre vége lehet az ebolajárványnak

A múlt hónapban tett kivételes globális erőfeszítéseknek köszönhetően akár már 2015-ben véget érhet az ebolajárvány – mondta David Nabarro, a világszervezet ebolaügyi koordinátora az AP amerikai hírügynökségnek pénteken.

 Nabarro ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a világ a betegség feltartóztatását célzó küzdelemnek még a negyedénél sem jár. Mint mondta, teljes készenlétben kell lenni egészen addig, amíg be nem fejeződik az utolsó ebolás beteg kezelése. A helyzet még mindig rossz – tette hozzá.

David Nabarro egy hónappal ezelőtt még arról beszélt, hogy az ebolás megbetegedések száma valószínűleg 3-4 hetente duplájára nő. Akkor felhívta a figyelmet, hogy globális összefogás nélkül a világnak örökre együtt kell élnie az ebolavírussal. Az utóbbi egy hónapban azonban Nyugat-Afrika bizonyos részein láthatóan lassult a betegség terjedése, vannak azonban olyan helyek, ahol változatlan a helyzet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdai jelentése szerint a járvány februári kezdete óta 13 042 ebolás esetet regisztráltak, közülük 4818-an meghaltak. Az ENSZ szakosított szerve közölte, hogy Libériában láthatóan lassul a vírus terjedése, míg Sierra Leonéban továbbra is növekvő tendenciát mutat, Guineában pedig nincs változás ezen a téren.

Nabarro kitért arra, hogy az ebolajárványtól leginkább sújtott három nyugat-afrikai országban két hónap alatt megötszörözték az ebolások kezelésére fenntartott ágyszámot, emellett pedig fokozták a fertőzött betegek és a velük kapcsolatba került emberek felkutatását célzó erőfeszítéseket is. Mindez hozzájárult az ebolás megbetegedések számának csökkenéséhez. Ennek ellenére nem lehet kijelenteni, hogy a “nehezén már túl vagyunk” – hangsúlyozta.

David Nabarro emlékeztetett arra, hogy az ENSZ módosított becslése szerint 1,5 milliárd dollárra (375 milliárd forintra) van szükség a betegség elleni küzdelemhez, ami azt jelenti, hogy az eddigi felajánlásokhoz még 700 millió dollár (175 milliárd forint) hiányzik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez