Meghalt az ebolafertőzés miatt kezelt Sierra Leone-i orvos

Az amerikai Nebraska államban lévő Omaha kórházában meghalt az ebolafertőzés miatt kezelt Sierra Leone-i orvos – jelentette be a kórház helyi idő szerint hétfőn.

 Az Amerikában élő 44 éves Martin Salia sebészként dolgozott egy freetowni kórházban, családja szerint ott fertőződött meg a veszélyes vírussal. Állapota az amerikai hatóságok korábbi tájékoztatása szerint rosszabb volt, mint az Egyesült Államokban eddig ebolával kezelt bármelyik betegé.

Az omahai Nebraska Medical Centerben eddig két fertőzöttet ápoltak, mindketten felépültek a kórból.

Saliát két nappal ezelőtt szállították az omahai központba, s állapota a kezelőorvosok szerint már akkor válságos volt. “Légzőszervi problémái voltak, és súlyos veseelégtelenségben szenvedett” – közölte az egyik kezelőorvos. Hozzátette, hogy minden lehetséges gyógymódot bevetettek, egyebek mellett a ZMapp nevű ebola elleni gyógyszerrel kezelték.

A 44 éves sebész az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány második halálos áldozata az Egyesült Államokban. Korábban egy libériai állampolgár egy texasi kórházban vesztette életét a kór miatt, aki a nyugat-afrikai országban fertőződött meg, a ragály jelei azonban először az Egyesült Államokban jelentkeztek nála. Nyolc további, amerikai kórházban kezelt fertőzöttnek sikerült felépülnie a betegségből.

A mostani ebolajárvány több mint 5 ezer ember halálát okozta már Nyugat-Afrikában, elsősorban Libériában, Guineában és Sierra Leonéban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez