Ebola: az érintett afrikai országokba tart egy holland hajó

Az ebolajárvány által leginkább sújtott három afrikai országba tart egy holland hajó európai – benne magyar – segélyszállítmánnyal, útközben vasárnap kikötött a szenegáli fővárosban, Dakarban – jelentette a szenegáli közszolgálati tévé.

 A Karel Doorman a holland királyi flotta egyik legújabb hajója, s ez az első útja. A kilenc európai uniós tagország által összeadott humanitárius szállítmány 160 járműből, 80 konténerből és 1200 tonna kórházi felszerelésből áll, amelyet Libériának, Sierra Leonénak és Guineának szánnak. A hajón – amely kedden ér Sierra Leonéba – a dakari kikötőben látogatást tettek a szenegáli hatóságok képviselői és európai diplomaták.

Szenegál augusztus 21-én bejelentette, hogy az ebolajárvány miatt lezárja légterét és kikötőit azok előtt a repülőgépek, illetve hajók előtt, amelyek a három szóban forgó ország valamelyikéből indulnak el. Az ország ezenkívül lezárta szárazföldi határát Guineával. Dakar szeptember végén bejelentette, hogy humanitárius légi folyosót nyit ezekbe az országokba. Pénteken pedig azonnali hatállyal visszavonták a légi és a tengeri kikötők zárlatát, csak a guineai szárazföldi határ maradt zárva.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez