Szudán megtiltotta, hogy nemi erőszak ügyében vizsgálódjanak Dárfúrban

Kartúm ismét megtiltotta az ENSZ és az Afrikai Unió (AU) illetékeseinek, hogy felkeressék a nyugati országrészben található Dárfúr tartomány egyik faluját, ahol a szudáni katonák által állítólagosan elkövetett tömeges nemi erőszak ügyében vizsgálódnának.

 Az északkelet-afrikai ország hatóságai novemberben egyszer már megtagadták a Tabitba való belépést a világszervezet és az AU közös békefenntartó missziójának (UNAMID) tagjaitól, később azonban mégis beengedték őket a térségbe. Akkor a küldöttség egy november 10-i jelentésében azt írta: nem talált bizonyítékot a szudáni katonák által állítólag elkövetett kollektív erőszakra. Egy szudáni hírportál november elején számolt be arról, hogy a szudáni hadsereg tagjai október 31-én mintegy 200 nőt és lányt erőszakoltak meg a településen.

Az UNAMID később közölte, hogy tovább akar vizsgálódni Tabitban, a szudáni külügyminisztérium azonban vasárnap kiadott közleményében ezt megtiltotta. A tárca leszögezte, hogy kétségei vannak a tabiti látogatás indítékával kapcsolatban, miután a nemzetközi ellenőrök Kartúm megkerülésével, csak a dárfúri hatóságok engedélyével akartak a térségbe látogatni.

A szudáni külügyminisztérium egyik illetékese azt mondta, a misszió biztonságára veszélyt jelentene a településre való visszatérés, mivel a kollektív erőszakról szóló hírek hatalmas felháborodást váltottak ki a helyiek és a szomszédos falvak lakossága körében, és a feszültség növekedéséhez vezettek a térségben.

Dárfúr tartomány nagy részében káosz uralkodik 2003 óta, amikor az arab vezetésű kartúmi kormány ellen fegyvert ragadtak a többnyire nem arab nemzetiségű felkelők. Az UNAMID 2007-ben kezdte meg működését a régióban, feladata a civilek védelme és a Dárfúrba küldött humanitárius segélyek biztosítása.

Októberben az ENSZ belső vizsgálata megállapította, hogy a szudáni misszió nem küldött átfogó jelentést a világszervezet New York-i székhelyére a civilek és a békefenntartók elleni támadásokkal kapcsolatban. A belső vizsgálat lefolytatását azután rendelték el a világszervezetben, hogy a sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint az UNAMID szándékosan eltitkolta a halálos támadások egyes részleteit.

A 2003 óta tartó dárfúri konfliktusnak az ENSZ számításai alapján eddig 300 ezer halottja van, ezenfelül közel kétmillió ember vált menekültté.

Omar el-Besir szudáni elnököt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a gyaníthatóan Dárfúrban elkövetett háborús bűnökért akarja felelősségre vonni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez