Újabb mészárlást hajtott végre a Boko Haram Nigériában

Újabb mészárlást hajtott végre a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet Nigéria északkeleti részében, a fegyveres támadásnak legalább 45 halottja van – közölték csütörtök este szemtanúk és helyi tisztségviselők.

 A szervezet – amely öt éve rettegésben tartja az afrikai ország egy részét – ezúttal Azaya Kura falut vette célba. Felfegyverzett tagjai motoron érkeztek a településre, majd lövöldözni kezdtek a helyiekre. A házak felét lerombolták, számos járművet tönkretettek, a háziállatok egy részét pedig magukkal vitték – mondták el helyi hivatalnokok, illetve a polgárőrség illetékese.

A támadás után 45 holttestet szállítottak el a helyszínről, de az áldozatok tényleges száma ennél feltehetően több, mert sokan vérző sebekkel menekültek el a környező bozótosba.

A Boko Haram 2009 óta több mint tízezer emberrel végzett a rendőrség, a hadsereg, a templomok és az iskolák elleni támadásaiban. Számos emberrablásért is felelős, köztük 276 iskolás lány eltűnéséért. Tavaly májusban a nigériai vezetés szükségállapotot hirdetett az ország egy részében, és ENSZ-adatok szerint csak azóta másfél millió ember hagyta el otthonát a térségben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez