Washington elítélte Gambiát a melegeket életfogytiglani börtönnel sújtható törvénye miatt

Az Egyesült Államok elítélte hétfőn Gambiát az afrikai ország nemrégiben életbe lépett törvénye miatt, amelynek alapján akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújthatják homoszexuális cselekedetek elkövetőit.

 Jeff Rathke, az amerikai külügyminisztérium sajtókapcsolatokért felelős igazgatója hétfőn közölte, hogy Washington igen aggasztónak találja azokat a beszámolókat, amelyek szerint a törvény életbe lépése, október kilencedike óta legalább négy férfit – köztük egy tizenhét éves fiút – és kilenc nőt vettek őrizetbe homoszexuális cselekedetek miatt az új rendelkezés alapján.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint a fogvatartottakat valószínűleg megkínozták.

Gambiában már korábban is törvénytelennek tartották és 14 évig terjedő szabadságvesztéssel büntették az azonos neműek közötti nemi kapcsolatot. Az afrikai ország képviselői augusztusban fogadták el azt a törvénytervezetet, amely életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtja a “visszaeső homoszexualitást”. A tényállás egyebek mellett a “sorozatos elkövetőkre” és a HIV-vírussal fertőződöttekre, vagy az AIDS-ben szenvedőkre vonatkozik.

A melegeket sújtó szabályozást október 9-én írta alá Yahya Jammeh gambiai elnök, a törvény életbe léptét még mindig nem hirdették ki. Az afrikai kontinensen az egyik leginkább melegellenesnek tartott államfőt korábban már bírálták emberi jogok megsértése miatt.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez