Az apróságokért Ugandában

A Magyar Afrika Társaság (AHU) tagjai mindenhol nyitott szemmel járnak és segítenek, ahol nagy a szükség.

A minap történt, hogy egy Kampalától északra történő, délelőtti utazás alkalmával három gyermeket vettünk észre, amint az út szélén lógó orral, leszegett fejjel bandukoltak céltalanul. Megálltunk majd kísérőnk helyi nyelven érdeklődni kezdett a gyerekeknél, hogy hova tartanak az iskolai uniformisban ilyenkor, amikor régen az iskolában lenne a helyük. Egyikőjükön még cipő sem volt, de ez vidéken még akár normálisnak is mondható errefelé. A vidéki afrikai családok a szűkös kereteik miatt sokszor dönteni kényszerülnek, hogy a gyerekeket megosztva hol egyiket, hol a másikat küldjék iskolába. Amelyik otthon marad, az pedig a földeken vagy a ház körül segít, mint a vidéki Magyarországon egészen a második világháború utáni időkig.

 

 

IMG 9026

 

IMG 9025

 

IMG 9022

 

A gyermekek aranyosan, tisztán és értelmesen válaszoltak. Sajnos hazaküldték őket az iskolából, mert szüleik nem tudták fizetni a tandíjat. Nagyon szeretnek pedig iskolába járni, szeretnének okosodni és játszani a barátaikkal. Vidám arcuk komorrá változott, amikor arról kérdeztük őket, hogy hogyan tovább. Kíváncsiak lettünk és kértük őket vigyenek minket az iskolájukhoz. Természetesen nem vehettük fel őket az autóba, mert ahogyan Európában úgy itt sem nézik jó szemmel, ha idegenek ilyen helyzetben ezt tennék. Megérkezve az iskolához rengeteg gyereket láttunk összezsúfolva a tantermekhez nem hasonlító nyitott szobákban. Nem voltak korosztályok szerint csoportosítva, csak úgy össze-vissza ültek és hallgatták a tanáraik előadását. Belépve az igazgató fogadott minket, aki éppen egy kicsit adott át az édesanyjának, mert őt is hazaküldték. Kértük mutassa be nekünk az iskolát és a működésük rendszerét. Az iskolájuk egy alapítványi iskola, amelynek ugandai alapítója már korábban meghalt. Az idős férfinak az volt az álma, hogy vidéki, rászoruló gyermekeknek ad ingyenes oktatást és napi egyszeri meleg étkezést. Miután elvesztették az alapító támogatót, a fenntartás érdekében kénytelenek voltak bevezetni valami minimális tandíjat. Három szemeszter van egy tanévben és gyermekenként 35.000 Ugandai Shillinget (3.150 Ft) kérnek szemeszterenként (kb.3 hónap). Ez körülbelül 52,5 Forint egy napra, úgy hogy még ebédet is kapnak. Megszakad a szívük, amikor haza kell küldeni a gyerekeket és mindig várnak is vele, amíg csak lehet, de nem tehetnek mást az intézmény életben tartása miatt.

Megköszöntük a rövid bemutatót és az információkat, majd természetesen kifizettük a gyermekek tandíját. Nagyon örültek, alig hitték el, hogy ilyen megtörténhet. Az utcáról a semmiből érkezik a segítség, ez csoda mondogatták… Néhány képen megörökítettük az eseményt és a gyerekeket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez