Több tonnányi hadianyagot találtak egy Kínából Kubába tartó teherhajón

Kolumbia fegyverekkel és lőszerekkel megrakott kínai hajót tartóztatott fel Cartagena kikötőjében: a konténereket szállító hajó rakományát vegyszerekként dokumentálták.

A kínai zászló alatt hajózó teherhajó Indiából érkezett és Kubába tartott, amikor a kolumbiai kikötőben, ahol a rakomány egy részét kirakodta, ellenőrzésnek vetették alá.  A kolumbiai áru az olajkitermeléshez használatos berendezéseket tartalmazta, de mivel ez csak a rakomány egy része volt, a kábítószer-ellenes hatóság ellenőrizni kívánta a konténereket. Ezt a hajó kapitánya nem akarta engedélyezni, ezért gyanússá vált az dolog. A kapitányt – miután kiderült, hogy hadianyag van a rakományban – letartóztatták.

A hajón 100 tonna lőpor, 2 millió töltény és más lőfegyverbe, illetve gépfegyverbe való muníció utazott. A kolumbiai El Tiepo szerint a Da Dan Hszia nevű hajó kapitányát illegális fegyverkereskedelem vádjával állítják bíróság elé Kolumbiában – közölte az üggyel kapcsolatban a kolumbiai főügyész. Luis González szerint nem Cartagena volt az egyetlen állomása a hajónak, a tervek szerint kikötni készült Barranquilla kikötőjében is. Kolumbia igen érzékeny a fegyverekre, mivel ott immár fél évszázada zajlik a gerillákkal a harc. A kormány többször azzal vádolta Kubát és Venezuelát, hogy fegyverzi a baloldali gerillákat.

Kína tagadja, hogy a hajó megszegte volna a nemzetközi megállapodásokat. A hadi felszereléseket a kubai Tecnoimport vállalatnak címezték, és a feladó a kínai Norinco cég volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez