Megnyílt az első ultraortodox kocsma Jeruzsálemben

Nagy népszerűségre tett szert Jeruzsálem első ultraortodox kocsmája, amelyet elsősorban fiatalok és házaspárok látogatnak.

Krecsmének hívják Jeruzsálem első ultraortodox komcsáját, ami a jiddis Kretshme, vagyis „italmérés” szóból származik. A kocsma a Geula nevű városrészben nyílt meg, amely Jeruzsálem legvallásosabb negyedének számít.

A Krecsmét szándékosa úgy alakították ki, hogy a kelet-európai zsidó városkák hangulatát idézze, vagyis számos képet és “szent tárgyak” másolatait lehet ott látni. Hagyományos zsidó zenét játszanak, s a sör, a bor és a röviditalok mellé sóletet szolgálnak fel. A személyzet pedig kipát visel a fején. A szórakozóhelyet elsősorban jesivák, teológiai iskolák diákjai és házaspárok látogatják. Napközben étteremként funkcionál, de rendezvényeknek vagy éppen körülmetélésnek is helyt ad. A Krecsme éjfélkor zár, szombaton nem nyit ki, és a szombati pihenőnap előestéjén, pénteken sem működik.

Zissel Cohen tulajdonos egyik ismerőse elmondta, hogy egy, az Egyesült Államokból érkezett vallásos bevándorló nyitotta a meg a helyet. Nem volt könnyű dolga, mivel az egészségügyi minisztériummal és a rabbikkal is egyeztetnie kellett, hogy engedélyt kapjon az első haredi bár megnyitására. A hatóságok leginkább amiatt aggódtak, hogy az esetleg sok alkoholt fogyasztó harediek majd összeverekednek és rendbontásba kezdenek, de az Ynet izraeli híroldal arról számolt be, hogy eddig ilyen incidensre nem került sor. A zsidó ortodoxok általában mértékletesen iszogatnak, és  a helyiek is ügyelnek arra, hogy éjfél után ne legyen semmiféle hangoskodás.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez