Piszkos, mákszagú pénzek az iráni politikában?

Az iráni belügyminiszter szerint a drogcsempészetből politikai kampányokat is finanszíroznak.

 

Rövid időn belül kétszer is vihart kavart az iráni törvényhozásban a belügyminiszter. Abdolreza Fazli ugyanis nagyon sokkoló kijelentéseket tett az iráni gazdasági, sőt a politikai életben is áramló „piszkos pénzekről”. A belügyminiszter most megismételte 10 nappal korábbi vádját. Azt állította, hogy az iráni gazdaságban hat milliárd dollárnyi, drogcsempészetből származó pénz kering. És az illegális jövedelmek immár a politikára is hatással lehetnek, hiszen egyes jelöltek innen szereznek forrást kampányukhoz. Iránban jövő februárban lesz parlamenti választás, de már most mindenki erre az eseményre készül. Rohani elnöknek ugyanis nincs többsége a nemzetgyűlésben, ott a konzervatívok dominálnak. Ha sikerülne előretörniük a reformistáknak a parlamentben is, Rohani cselekvési lehetőségei megnőnének.

Ali Larijani a nemzetgyűlés elnöke felháborodottan reagált. „Ha Fazli belügyminiszter tud valamit, jelentse a bűnüldöző szerveknek” – mondta a parlamenti elnök. Abdolreza Fazli azonban neveket nem említett és egyelőre csupán egy „vészes jelenségre” hívta fel a figyelmet, legalábbis ő így fogalmazott. Irán az Afganisztánból kiinduló drogcsempész útvonalon fekszik. A kábítószer-kereskedőkre halál vár, a bíróságok gyorsan hozzák meg és az ítéleteket és azokat végre is hajtják. Ennek ellenére a becslések szerint óriási mennyiségű heroin „utazik át” Iránon és fellendülőben vagy az egyéb tudatmódosító termékek gyártása és forgalmazása is. A belügyminiszter becslése, hogy kb. hat milliárd dollárnyi piszkos pénz mozog az iráni gazdaságban a külső szakértők szerint nagyon is reálisnak tűnik, sőt talán még óvatos is. Teheránban már eddig is terjedtek pletykák hatalmas korrupciós ügyekről, de azzal, hogy most már a belügyminiszter is beszél ezekről, a téma visszavonhatatlanul bekerült a politikai köztudatba és fontos tényezője lesz a parlamenti választási kampánynak.  (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez