A „katarizációs” program a nőket is segíti

Katarban külön munkahelyteremtési programot dolgoztak ki a pályakezdő fiatal nőknek.

 Az AFP dohai riportjában először a 28 éves Maryam szólal meg. Ő most hozta létre saját informatikai vállalkozását. Korábban két munkahelye volt már, állami hivatalnokként dolgozott. „De olyan bőkezű állami támogatásban részesülnek a saját vállalkozásba fogó fiatalok, hogy gondoltam, a saját lábamra állok” – mondta büszkén. És nincs egyedül ezzel a karrierrel. A kis sejkségben ugyanis nagyon sok külföldi él és dolgozik. A kormány viszont szeretné, ha mind több katari fiatal otthon próbálna szerencsét, és nem Amerikában vagy Európában. Mert a jól képzett helyiek közül sokan eddig inkább elmentek. Most a saját vállalkozást indítók bőkezű támogatást kapnak, az állami cégekhez szegődő fiatalok pedig jó fizetést és szociális kedvezményekben is részesülnek. És Katarban egyre több nő vállal már munkát. Ebben nagy szerepe volt és van a jelenlegi uralkodó édesanyjának, aki korábban first ladyként, most pedig egy, a nők oktatását támogató alapítvány élén saját személyes tekintélyét is latba vetve szorgalmazza a nők munkába állását. Ma már a dohai egyetemen a hallgatók 57 százaléka lány, és a gazdasági szakokon még magasabb a „gyengébb nem” aránya. 1999 óta már a legmagasabb kormányzati funkciókat is betölthetik nők. Hessa al-Jaber kommunikációs miniszter asszony az ötödik helyen áll azon a listán, amelyet a Forbes állított össze az arab világ legbefolyásosabb nőiről. Persze azért a katari nők elismerik, hogy a hétköznapokban sokszor kell megküzdeni az előítéletekkel, az élet sok területén evidens a férfiuralom. 2012-ben még csak a munkaképes korú nők 35 százaléka dolgozott, de az arány azóta is folyamatosan nő, olvasható az AFP katari riportjában, amelynek a nőkre nézve rendkívül optimista végkicsengése vélhetően összefügg azzal, hogy a Nemzetközi Nőnapon jelent meg. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez