Már nagyon várják a kamatemelést Amerikában?

Ami biztos, az az új munkahelyek száma: 300 ezerrel többen dolgoznak február óta Amerikában. A piac eközben már készül a júniusra, amikor – szinte közkívánatra – változni fog a kamat.

A februári munkanélküliségi ráta 5,5 százalék az Amerikai Egyesült Államokban. Ez annyit tesz, hogy csaknem 300 ezerrel több munkahely jött létre. A Reuters azonban még ennél is fontosabbnak tartotta azt a hírt, hogy a Fed (képünkön Janet Yellen Fed-elnök) március 18-án tart olyan ülést, amelyen a kamatemelés kérdése napirendre kerülhet. A Mizuho Bank elemzőire is hivatkozik a hírügynökség, jelezve, hogy a foglalkoztatási – és így az alacsony bérinflációs, illetve mérsékelt növekedési – adatok miatt nem egyértelmű a fogadtatása a Fed kamatpolitikájának.  Hasonlóra lehet következtetni néhány további piaci jelzéséből is. Így abból, hogy március elején már összegezni is lehetett, hogy 17 milliárd dollárt a befektetők az év elején kivontak a részvénytőzsdén szereplő alapokból, miközben – írja a Bloomberg – szintén ennyi pénz megjelent a kötvénypiacon. A gazdaság szereplőit mind inkább foglalkoztatja a kamat és a Fed magatartása, kivált, mert a június (a kamatemelés tervezett hónapja) nincs messze. A Bloomberg szerint a vállalati profitok is megcsappanhatnak Amerikában a jelenlegi negyedévben, de a következőben is, egyebek között a változatlanul erős dollár miatt. A pénteki munkanélküliségi adat mellett figyelmet kapott az USA piacain az, hogy az arany áresést könyvelhetett el, a kereskedés unciánként 1,169.90 dolláron kezdődött hétfőn. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez