Irak cseh gyártmányú harci gépeket vesz

Egy régóta kezdeményezett ügyletet sikerült most nyélbe ütni.

Csehország, ha nem is fegyvergyártó nagyhatalom, azért gyárt könnyű harci gépeket is. Az L-159-es típusú szubszonikus gépeket bizonyos harci feladatokra, de leginkább kiképzésre használják. A cseh légierőnél azonban már évek óta többlet van ebből a típusból, amelyet az Aero Vodochody nevű üzem gyárt. Már 2013-ban ajánlgatták az L-159-eseket a közel-keleti országnak, de akkor a bagdadi kormány a dél-koreai gyártású FA-50-eseket választotta. Most Martin Stopnicky védelmi miniszter bejelentette, hogy végre összejött az iraki üzlet: 15 darab L-159-est adnak el összesen 29,9 millió dollárért. Az ügyletet a nemzetközi szabályok szerint jóvá kell hagynia az USA-nak és Olaszországnak is, mert a cseh gyártó amerikai és olasz alkatrészeket is beépített az L -159-esekbe. Irak ma kényesebb helyzetben van, mint két éve, mert jelenleg harcban áll az Iszlám Állammal, amely területe egy részét el is foglalta. A napokban a bagdadi kormány nemzetközi légi támogatást kért a műemlékeket romboló iszlamista kommandók ellen. A bagdadi illetékesek azt is mondták, hogy országuk légterét valójában azok a nemzetközi erők uralják, amelyek már régóta bombázzák az Iszlám Állam állásait, váltakozó sikerrel. A 15 könnyű és nem túl gyors L-159-es birtokában Irak valószínűleg nem szerzi vissza az ellenőrzést saját légterében, de a mostani szorult helyzetben minden használható repülő jól jön. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez