Külföldi gyógykezelésre utazott a zambiai elnök

Egy dél-afrikai klinikán kezelik Zambia nemrég megválasztott elnökét, miután váratlanul összeesett egy hétvégi rendezvényen. Az elnökről azóta kiderült, hogy súlyos beteg és műtétre szorul. A kormány próbálja csillapítani a kedélyeket az országban, miután fény derült az elnök egészség állapotára. Zambia korábbi elnökének tavaly októberben bekövetkezett váratlan halála ugyanis mélyen megrázta az országot. Kisebb politikai válság is kialakult.

Vicces hangulatban hagyta el az ország Edgar Lungu zambiai elnök, aki távozása előtt azt mondta: „reméli, hogy éltben marad, mert nem akar koporsóban hazatérni”. Az elnökről először azt hitték az orvosai, hogy maláriás, később azonban kiderült, hogy súlyos torok-szűkületben szenved, amit sürgősen műteni kell. Az elnöki hivatal korábban jelezte, hogy az elnököt 30 éve már kezelték ezzel a betegséggel.

Zambiában mindenkit váratlanul ért a januárban megválasztott Lungu egészségi állapotának romlása. A 65 éves politikus a választási kampány során határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyeket a riválisai terjesztetek az egészségéről.  Lungu akkor azt mondta, hogy nem szenved semmilyen súlyos betegségben. Sőt még azt is felajánlotta, hogy nyilvános orvosi vizsgálatnak veti alá magát, hogy mindenki meggyőződjön arról: alkalmas az elnöki tisztség betöltésére. A nyilvános orvosi vizsgálatra azonban nem került sor.

A zambiai elnök a távozása előtt az újságíróknak elmondta, hogy „jól érzi magát”, de „további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön valóban szüksége van-e a műtétre”. Az elnök arra is ígéretet tett, hogy folyamatosan tájékoztatást ad majd az egészségi állapotáról és a vizsgálatok eredményeiről.

Zambiában az eltelt hét évben két hivatalban lévő elnök halt meg. Levy Mwanawasa elnök 2008. augusztus 19-én hunyt el egy párizsi kórházban. Micheal Sata elnök pedig  hosszan tartó, de eltitkolt betegségben hunyt el tavaly októberben egy londoni klinikán. Sata halála  kisebb politikai válságot is eredményezett az országban, ezért nem meglepő, hogy a zambiaiak aggódnak Lungu állapota miatt.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez