Klórgázt használ pokolgépeiben az Iszlám Állam

Bagdadban a BBC egyik filmjét használják ennek bizonyítására. A videón tűzszerészek robbantják fel az út szélén telepített bombákat, melyekből narancsszínű füst száll a levegőbe.

A bombák kis mennyiségben tartalmaznak kémiai hatóanyagot, nyílt térben alkalmazva ez aligha lehet halálos – írja a BBC honlapja. Szakértők szerint inkább riadalomkeltés a céljuk, és nem az, hogy bárkiben is kárt tegyenek.

Tavaly év vége óta sok jelentés látott napvilágot arról, hogy az Iszlám Állam klórgázt vet be, és iraki tisztségviselők szerint a videóval bizonyítékot is nyert ez. Ezekből az út szélén elhelyezett pokolgépekből egyébként több tucatot semmisítettek meg az Iszlám Államot üldöző iraki hadsereg szakemberei. Az első ilyen pokolgépet hetekkel ezelőtt, a most ostromuk alatt álló Tikrit közelében semmisítették meg, ellenőrzött robbantással. “A torkunk eldugult, nem tudtunk lélegezni. Iszonyatos nyomást éreztem a fülemben… szerencsénk volt, hogy a hadsereg egyik mentőautója is velünk volt” – meséli az egyikük.

A klórgázt fojtó méregként tartják számon, ha sokat lélegeznek be belőle, elégeti a tüdőt. De korántsem olyan veszélyes, mint az ideggázok. “Arra találták ki, hogy pánikot okozzon” – mondja a BBC-nek Hamish de Bretton Gordon, a vegyi fegyverek szakértője. “Ez pszichológiai történet. Nemcsak a tikritieket rémisztgetik vele, de a város elfoglalására indult iraki katonákat is, akik megsemmisítik a bombákat.”

A pokolgépek barkácsolása könnyű és olcsó Irakban, ezért gyakran alkalmaznak ilyesmit a különböző fegyveres csoportok. A kis mennyiségű klórgáz bevetése ellenére arra nincs bizonyíték, hogy komoly titkos vegyianyag-készlete lenne az Iszlám Államnak – írja a BBC.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez